A közönséges boróka (Juniperus communis) sok kertben látható örökzöld dísznövényként, azonban népgyógyászati felhasználása régen jelentős volt. A boróka 1-3 méter magasra növő, fényigényes növény. Levelei hegyesek, keskeny háromszög alakúak, szúrósak. Kétlaki faj: a hímivarú egyedek felfelé törő, a nőivarúak általában elfekvő habitusúak. A fekete borsnál valamivel nagyobb álbogyója 2-3 év alatt érik be, ezért ugyanazon a fán egyidejűleg láthatók éretlen, zöld borókabogyók, és fényes, feketés-hamvas érett gyümölcsök.
A VIII. Magyar Gyógyszerkönyvben hivatalosan szerepel a boróka tobozbogyója és illóolaja is. Reumás panaszok, emésztőrendszeri betegségek enyhítésére, vizelethajtóként és vesekőképződés ellen használható. Az álbogyó friss vagy szárított fűszerként pácok, mártások, főleg vadhúsok ízesítéséhez kitűnő, de kivonatát a szeszipar is felhasználja a gin és a borovicska készítéséhez. A boróka a bőrproblémákon is segít: kátránya gyógyszertári kenőcsök, gyógyszappanok alapanyaga. Borókaligetek a Bükk-fennsíkon, az Aggteleki-karszton, a Kiskunsági Nemzeti Parkban találhatók, az Alföldön pedig ez az egyetlen őshonos fenyőféle. Az éretten begyűjtött, majd szárított áltermést fűszerként felhasználhatjuk, azonban gyógyító hatásáért keressünk ipari készítményt, és alkalmazásához kérjük szakember segítségét.
Szalontai Kriszta 100 kedvenc gyógynövényünk című könyvében még 99 féle gyógynövényről olvashat: https://toptura.hu/100-kedvenc-gyogynovenyunk/
