Egyedülálló építészeti műemlék, a magyar történelem viharos évszázadairól mesélő falak, csodálatos, fűszernövényektől és színpompás virágok ezreitől illatozó függőkert – ez Rózsadomb ékköve, a nemrég felújított Gül baba türbéje. A több évszázados műemlék a körülötte lévő városrésszel együtt 2018-ban született újjá, és vált mára a város egyik legkülönlegesebb és legromantikusabb sétahelyszínévé.
A főváros legrégebbi, több mint 450 éves műemléképülete a XVI. század közepén épült fel a Rózsadomb keleti oldalán, a Budán elhunyt török szerzetes, Gül Baba sírja fölé. A város terjeszkedése fokozatosan körbefonta a dombon álló, iszlám zarándokhelyet, és a 19. század utolsó harmadában a kor egyik “sztárépítésze”, az építészdinasztiát is alapító Wagner János családi nyaralónak használt villát épített köré. A környék nemcsak a türbéről és a Wagner-villáról volt ismert. A környék utcái – különösen a Gül baba utca – múltat őrző hangulatuk miatt Budapest legnépszerűbb turistalátványosságai közé tartoztak.
A türbét 1914-ben műemlékké nyilvánították, 1918-ban a Wagner-villa, 1941-ben pedig a teljes telek is fővárosi tulajdonba került. A türbét csaknem 400 év után, először 1962-ben, majd 1996-ban újították fel, de a felhasznált építőanyagok és a munka minősége miatt rövid időn belül olyan állagromlás következett be, amely szükségessé tette az újabb renoválást. A Wagner-villát viszont teljesen elhanyagolták, végül 1970-ben le is bontották.
A 2000-es évek első felére nemcsak a türbe, de a körülötte lévő városrész is régóta megérett a felújításra.
2015-ben, a magyar és a török állam közös finanszírozásában indított beruházással – a városrekonstrukciós elveket követve – újjászületett a több mint 450 éves Gül baba türbéje és a hozzá tartozó a függőkert. (magyarepitok.hu nyomán)
A Rózsadomb ékköve lett a felújított Gül Baba türbéje
