August Schwappach (1837−1914) – a pozsonyi pékek „nemhivatalos” királya

A pozsonyi Száraz vám (Suché Mýto) városrész egykor élénk városközpont volt, amely élettel teli barokk–klasszicista házaival, saját mikrovilággal bírt. Ugyanitt a világhírű csemege szerelmesei is megtalálták számításukat.

Az itt lakók a 19. század végén akár két pék közül is választhattak. A Fa (Drevená) utcával határos sarkon (egykor a 14. szám alatt) állt Franz Kastner péksége, amelyet a bejárat felett himbálódzó óriási kifli messziről jelzett. Ezzel átellenben a 13-as szám alatt hosszú évtizedek óta Schwappach család péksége állt. Leghosszabb ideig August (1837−1914) vezette, akit a maga idejében a presporoki/pozsonyi pékek (Beugelbäckerek) nem hivatalos királyaként tiszteltek.

A Schwappach család egy régi bajorországi eredetű pék dinasztia volt. Bajorországban még mint Schwabachokat ismerték őket. A 18. század végén August nagyapja, Martin Schwabach vándorolt be, majd telepedett le Pozsonyban, és lett valamivel később pékmester. Az ő nyomában haladt Ferdinand fia, aki 1834-ben tette le a mestervizsgát, és változtatta meg a vezetéknevét Schwabachról Schwappachra.

Abban az időben kezdődött el a híres pékség önálló történetének írásbeli megörökítése is. Ezt apja halála után özvegy édesanyjától August Schwappach vette át 1862-ben. Az ő vezetésével határozottan a beigelek gyártására összpontosítottak, amelyek neki köszönhetően lettek világhírű exportcikké.

Később ő lett Presporok azon utolsó sütőipari mestereinek egyike, aki még a régi kézműves tradíciók szerinti készítette remekműveit, amelyek nagyon magas követelményeknek kellett megfeleljenek. Ezen tényeknek köszönhetően termékei nagy hírnévre tettek szert. A beigeleket gyakorlatilag az egész világba, többek között Olaszországba, Angliába, Ausztriába, Németországba, Franciaországba, az USA-ba is szállították.

Schwappach beigeleinek támogatói között több fontos személyiség is volt, például 1885-ben a budapesti mezőgazdasági- és vidékkiállításon I. Ferenc József császár aranykeresztet adományozott neki a világban való jó hírnevünk terjesztéséért, az ehhez való hozzájárulásáért. A cég legmagasabb szóbeli elismerését Rudolf koronahercegtől és Stefánia hercegnőtől kapta.

A beigeleket minden évben érdemérmekkel és oklevelekkel tüntették ki a világszerte megrendezett kiállításokon − Londonban, Budapesten, Velencében, Párizsban és más nagyvárosokban. A beigelek – szó szerint értve – ámulatot keltettek 1893-ban a chicagói Nemzetközi Higiéniai/Egészségügyi Kiállításon, ahová egyéb különféle akadályoztatások miatt csak mintegy két hónapos utazás után érkeztek meg. A bírálóbizottság tagjai nem tudták elhinni, hogy olyan péksüteményeket kóstoltak meg, amelyek hosszabb időt töltöttek a tengeren, és amelyeket nem csak a közelmúltban sütöttek. Ezért a termékeket egy aranyéremmel, számos oklevéllel és egy tiszteletbeli csillaggal jutalmazták a tartósságukért és az zamatos ízükért.

A pékmester becsületessége és tisztessége tükröződött August Schwappach hátralévő életében is. Műveltségének és személyes adottságainak köszönhetően sokáig a pozsonyi pék céh titkáraként és jegyzőjeként dolgozott.

A hetvenes évek közepén Pozsonyban a régi Száraz vámot a kor eseményei elsodorták, hogy utat engedjenek egy szintbeli kereszteződés létrejöttének, és Schwappach péksége is eltűnt. Mind ezt túlélték azonban a pozsonyi kiflik, August Schwappach öröksége. Addig marad itt és velünk, amíg kedvünk támad őket (el)fogyasztani. (www.visitbratislava.com)