Beszélgetés Václav Mikával, a Slovákia Travel vezérigazgatójával
Néhány hónapja Szlovákiában megalakult az új turisztikai ügynökség, a Slovakia Travel.
A változtatás szükségességéről és az átszervezés eddigi tapasztalatairól kérdeztük a kinevezett vezérigazgatót.
– Április elején több hónapos előkészítő munka után alakult meg a Slovakia Travel, amely új koncepció szerint működteti a turizmust, az idegenforgalmat – kezdte a beszélgetést Václav Mika. – Valamennyien tudjuk, hogy az elmúlt több mint egy év alatt megváltozott a turizmus szerkezete. A világjárvány miatt az emberek mindenhol kevesebbet utaztak, így megváltoztak az utazási, turisztikai szokások nálunk is. Ezt a változást pedig minden területen figyelembe kellett vennünk.
Az átszervezés után vettük számba, hogy az ügynökségnek több, mint száz partnerszervezete van, amelyeknél végig kellett gondolni a tevékenységük helyzetét. Úgy látjuk, a megváltozott helyzetben nem a régiók, a szervezéssel foglalkozó TDM irodák a fontosak, hanem sokkal inkább az általuk biztosított „termékek”.
Az új koncepció alapján – a területi elhelyezkedéstől függetlenül – a nemzeti parkokra, a magashegyekre, a barlangokra, az élményközpontokra, a fürdőkre, a gasztroturizmusra, a várakra és kastélyokra kell egy-egy csokorba ráirányítani a figyelmet.
Természetesen tudjuk, van olyan város, terület, ahol egy adott helyen több turisztikai attrakció is megtalálható. Ott éppen a sokszínűséget, a lehetőségek széles körét kell a figyelem központjába állítani. Van például olyan város, ahol egymás mellett található meg egy jó állapotban levő vár, de a közelben van egy népszerű fürdő, és kitűnő kerékpárutakat is kiépítettek, tehát a történelmi látványosságot kell összekapcsolni az aktív turizmussal.
– A megkezdett, sok területet átfogó átszervezéshez milyenek a feltételek?
– A kormány három hónappal ezelőtt jóváhagyta a szervezet költségvetését, amelyben a teljes körű átszervezés után száz–százhúsz ember fog itt dolgozni. A szervezeti egységek megszervezése, átszervezése folyamatban van, tehát a személyi, tárgyi-, és pénzügyi feltételek biztosítottak.
Az átszervezés fontos eleme, hogy különválasztjuk az állami-, és az ügynökség szakmai feladatait. Az államnál – a jelenlegi közlekedési, építési minisztérium fennhatósága alatt – marad a stratégiai irányítás, de a konkrét szakmai, fejlesztési, turisztikai és marketing munkák átkerülnek a Slovakia Travel irányítása alá.
– Az elgondolás alapján, mely területek kapnak prioritást?
– A Covid járvány hazai és nemzetközi tapasztalatait ismerve, mi is a hazai turizmus fejlesztését, minőségi javítását helyezzük előtérbe. Minden ország be akarja hozni a turizmusban elszenvedett lemaradásokat, veszteségeket. Ennek érdekében a járvány csökkenésével párhuzamosan szélesítjük a turisztikai igények választékát.
A nyári adatokból már látható, hogy minden területen bőven lesz tennivaló.
– Szlovákiát és Magyarországot több évszázados történelmi, kulturális, családi kapcsolatok kötik össze. Mennyire változik a magyar turisták beutazási lehetősége?
– A turizmus adataiban évek óta a magyar beutazók az előkelő harmadik, negyedik helyen szerepelnek. Ezt ismerve számunkra is fontos, hogy a külföldi turistákat, köztük a magyar vendégeket ne veszítsük el. Nemrég a V4 országok külügyi, turisztikai vezetői egy videó-konferencia keretén belül tárgyaltak a kérdésről. Az egyeztetés során szinte egyöntetű volt az a vélemény, hogy minden országban segíteni kell a beutazó turizmust. Ennek egyik fontos eleme a védettségi igazolások, oltási igazolványok egymással szembeni elfogadása.
Ekkor vettük sorra a rövid távú célok mellett, a hosszabb távú együttműködési lehetőségeket is. A nyári időszakban még csak kisebb kampányokat indítunk országunk szépségeinek megismertetésére, de a tervek szerint a téli kampány során már összehangoljuk a turisztikai, sportolási lehetőségek programjait. Ilyen lesz például a 2022 januárjában tervezett kézilabda Európa bajnokság, amelyet Szlovákia és Magyarország közösen szervez, és Pozsonyban, illetve Kassán lesznek az elődöntők, míg a döntőre Budapesten kerül sor, de bekapcsolódnak olyan városok is, mint Veszprém, Debrecen, Szeged.
Sokak számára érdekes kulturális program lehet, hogy június közepén átadtuk Borsiban II. Rákóczi Ferenc gyönyörűen felújított várkastélyát, amelynek rendbehozatala közös szlovák és magyar támogatással történt.
Ügynökségünknél – a szlovák emberek szabadidős programjainak szervezése mellett – három ország beutazó turistái vannak figyelmünk középpontjában: Csehország, Lengyelország és Magyarország. Ezek az országok területileg és érzelmileg mindig közel álltak egymáshoz. Az emberek szeretnek utazni, új vidékeket megismerni, pihenni vagy aktívan sportolni, közben ismeretlen ételeket kóstolni. Ezeknek a lehetőségeknek a népszerűsítésében, bővítésében valamennyien partnerek lehetünk.
– Köszönöm a beszélgetést.
Pusztay Sándor