Talán a mai fiatalok számára kuriózum, de bizony óriási dolog volt egy generációnak, amikor 1988-ban már mindenki kaphatott világútlevelet. Bár nagyon sokan nekivágtak volna felfedezni Európát és a világot, ám akkor még nem léteztek olcsó megoldások, fapados járatok. Nagyon drágák voltak a vonat- és buszjegyek.
A napokban került a mozikba Kék Pelikan című animációs film, amely közvetlenül a rendszerváltás előtt játszódik. Három fiatal Ákos, Laci és Petya Nyugatra szeretne utazni, ám nincs pénzük. Megtudták, hogy van egy srác, aki hamis jegyeket árul, ám kiderült, hogy nagyon gyenge minőségű hamisításról van szó. A jegydealer szerint sokan utaztak már ilyen jeggyel. A fiúk úgy döntöttek, hogy ezzel nem indulnak útnak, inkább ennél jobb hamisítványt készítenek.
A pályaudvarok nemzetközi pénztáraiba bekukkantva kifigyelik, hogyan dolgoznak a pénztárosok. Rájönnek, hogy a jegyeket kézzel írva, indigóval (Kék Pelikan) töltik ki, és a másolat kerül az utashoz, míg a golyóstollal írt „eredeti” példány a MÁV-nál marad. Összerakják az összes pénzüket, és egy csomó jegyet vásárolnak.
Egy budapesti belvárosi bérház egyik lakásában megkezdődnek a kémiai kísérletezések a jegyekkel, hogy miként lehet nyomtalanul eltüntetni az eredeti közeli célpontokat. Helyükre Róma, Párizs, Oslo stb. került.
A valós eseményeket feldolgozó, felnőtteknek szóló animációs film sok humorral és korabeli zenékkel meséli el, hogyan oldották meg okosba’ az utazást a kilencvenes évek csibészei. A Kék Pelikan igazi nosztalgiautazás, amelyen a felidézett tárgyak vagy olyan korabeli zenék segítségével vehetnek részt a nézők, mint az Induljon a banzáj! a Bonanza Banzai-tól, a Lidocain a Hiperkarmától vagy a Húsrágó hídverő a Kispál és a Borztól.
Csáki László egész estés rajzfilmje remek alkotás, tele humorral, egy korszak valódi tükörképe.
Kék pelikán, avagy hogyan utaztak egykor a fiatalok
