A természetvédelem egyik legújabb sikertörténete bontakozik ki Új-Zélandon, ahol 18 takahe madarat engedtek szabadon a Wakatipu-tó környéki természetvédelmi területen, melyek hosszú és kitartó munka eredményeként térhettek vissza őshazájukba. Októberben további 7 madár, jövő év elején pedig még 10 társuk csatlakozik a már szabadon élőkhöz. Ez különösen jelentős, tekintve, hogy a takahéket 100 éve még kihaltnak hitték.
A takahe, amely Új-Zéland egyik szimbolikus madara, a guvatfélék családjába tartozik. Ez a röpképtelen, jellegzetes madár már akkor is létezett a szigeten, amikor az emlősök még ismeretlenek voltak ott. Azonban az invazív ragadozók megjelenése, mint a patkányok, hermelinek és menyétek, veszélyeztetik a faj fennmaradását. A II. világháború után folytatott expedíció során újra felfedezték őket, és azóta a természetvédők fáradozásaikat arra összpontosítják, hogy megőrizzék a fajt.
A védelem részeként a vadon talált tojásokat gondozóközpontokba szállítják, ahol zoknibábuk segítségével nevelik fel a fiókákat, hogy megvédjék őket a fészekrablóktól. A ragadozók csapdázása is hozzájárul a madárpopuláció évi 8%-os növekedéséhez.
A takahék az elérhetetlen, magashegységi völgyekben élnek, ahol pázsitfüveket fogyasztanak, és a talaj mélyedéseibe rakják fészküket. Érdekesség, hogy a takahék egész életükre szóló párkapcsolatot alakítanak ki. A legnagyobb veszélyt rájuk azonban nem csak a ragadozók jelentik, hanem a betelepített gímszarvas is, mely elfogyasztja előlük a növényeket, valamint a lassú szaporodási ütemük is, amit a kevés táplálék okoz a hegyvidéken.
A Wakatipu-tó környéki alpesi lejtők ideális élőhelyet biztosítanak a takahéknek, akik méretükkel – körülbelül 50 cm magassággal – és megjelenésükkel az „őskori madarak” benyomását keltik. A madarak visszatérése különösen fontos a maorik számára is, akik a múltban gyűjtötték a madár tollait, így a takahék visszatelepítése nemcsak ökológiai, hanem kulturális jelentőséggel is bír.
Kihaltnak vélt madarat sikerült visszatelepíteni a vadonba
