Korábban a borkészítés legrégebbi bizonyítékának azokat a régészeti maradványokat tartották, amelyeket 7000 éves iráni cseréptöredékekben azonosítottak. Nemrég Grúziában nyolcezer éves agyagedények cserepein találtak olyan vegyületeket, amelyeket a borkészítés legrégebbi nyomainak tartanak. Az edények némelyikén szőlőfürt és táncoló férfiak képeit is felfedezték.
A kutatók úgy vélik, ez a felfedezés a legkorábbi bizonyítéka annak, hogy a vadon termő eurázsiai szőlőt borkészítésre háziasították. A bor az ismert nyugati civilizáció egyik központi eleme orvosságként, társasági serkentőszerként, értékes vagyontárgyként került a vallási rítusok, a gyógyszerkészítés, a főzés, a gazdaság és a társadalom életének fókuszába.
Az agyagedényeket két újkőkori faluban találták meg Tbiliszitől mintegy 50 kilométerre, délre. A borkészítés kémiai lenyomatát nyolc agyagedényben fedezték fel, a legidősebb nagyjából a Kr. e. 6000-es évekből származik. Valószínű, hogy a bort az újkőkori ember a mai módszerekhez hasonlóan készíthette: a szőlőt összepréselték, a gyümölcshúst, a szárat és a magokat együtt erjesztették.
Érdemes megjegyezni, hogy a világ nem szőlőből erjesztett, legrégebbi borának egy rizsből, mézből és gyümölcsökből készült alkoholos ital nyomait Kínában találták, a lelet nagyjából Kr. e. 7000-ből származik.
Ugyancsak érdekes hír, hogy mintegy 1500 éves mozaikpadlós szőlőprést találtak Korazimban, Észak-Izraelben. A 4×4 méteres szőlőprést bor készítéséhez használták a harmadik és ötödik század között. A Korazim Nemzeti Park területén folytatott ásatások során előkerült leletekből bebizonyosodott: az ekkor a Kinnerettől, a Galileai-tótól északra fekvő településen élő zsidó lakosság bort készített – és ivott –, olajat préselt, gabonát is őrölt.
A szőlőprést véletlenül fedezték fel, amikor a nemzeti parkban karbantartást végző munkások észrevették a padlózatát borító geometrikus mintázatú mozaik szélét. A padló medencéjében, majd egy „kősatuban” a kipréselt szőlőlét a régészek szerint amforákban tárolták, és érlelték borrá. Noha a szőlőpréseket ebben a korban általában a szőlőtőkék közelében építették fel, ezen a településen lakott területen végezték ezt a munkát.
Örményországban is évezredek óta ismert volt a szőlőtermesztés és borkészítés. Nemrég az 1600 méter tengerszint feletti magasságban, a sziklaplatón épített Tatev kolostorban találtak 1500 éves bortárolásra használt kerámia amforákat. A falakkal látványosan erődített monostor Világosító Szent Gergely temploma mellett működött a keresztény egyetem, benne egy olajmalom, az ebédlő és a könyvtár. Utóbbi felújítása során fedezték fel, hogy a padozatába több kerámia amforát, nagyobb korsót építettek be, amelyekben bort tároltak. Az idegenek elől a tárolóedényeket kerámialapokkal, szőnyegekkel gondosan letakarták. A kutatók szerint a könyvtár helyiségét azért jelölték ki a bor tárolás céljára, hogy a pusztító nomád mongol, türkmén támadások esetén, a könyvtárban nem keresték a támadók a „szárnyalást” jelentő italokat.