Az emberi tevékenységek által okozott problémák világszerte nagy pusztítást végeznek az élővilágban, melyekre megoldást csupán az ökológiai szemléletmód, és a fenntartható fejlődési modellek nyújtanak. Ebben kiemelkedő szerepe van a gazdálkodóknak, akiknek meg kell találnia az egyensúlyt a gazdasági érdekek és a természet védelme között. A Pro Vértes a témában élen járva az évtizedes tapasztalatokra alapozva nyújt elméleti és gyakorlati megoldásokat, illetve iránymutatásokat, melyek segítenek megőrizni és fenntartható módon használni a természetes környezetünket.
A természetkímélő gyepgazdálkodás II. – Hagyományőrző szemlélet, négylábú „munkatársak” című könyv ennek a kezdeményezésnek az eredménye, amely az első kötet megjelenése után 13 évvel, új kutatási eredményekkel a háta mögött komplex, körülményekhez alakított gyepkezelési modellt jelenít meg. A könyv helyi bemutatója április 28-án, pénteken került megrendezésre Fornapusztán, ahol Viszló Levente tartott előadást a kötet ismertetésére.
A Pro Vértes már egészen korán felismerte, hogy a hagyományos és modern gazdálkodási módszerek egymás melletti alkalmazása lehetőséget kínál arra, hogy kihasználjuk a modern gazdálkodási technikák hatékonyságát, ugyanakkor megőrizzük a hagyományos gazdálkodás előnyeit is.
Egy ilyen hagyományos, ősi gazdálkodási módszer a legeltetéses állattartás, amely természetes módon kapcsolódik a gyephez és a tájhoz, így a modern technológiai elemekkel vegyítve hasznos tájalakító tényező volt korábban, és lehet újra a megfelelő feltételek biztosítása révén.
Az előadásban Viszló Levente kihangsúlyozta, hogy gyakran csak akkor ismerjük fel az értéket, amikor az már eltűnt. Régebben az emberek szorosan együtt éltek a természettel, függtek tőle, ezért megfigyelték és tanultak a jeleiből. Erre bizonyíték az az energiatranszformáció, ami a fű és a magyar társadalom közötti kapcsolat alapját jelentette.
Az energiatranszformáció során az energia egyik formából a másikba alakul át. Régen a gyep mozgatott mindent, hiszen az energia a fűből indult ki, amely a legelő állatok által került hasznosításra, majd az ételen és az emberen keresztül a gazdálkodásban és egyéb tevékenységekben nyilvánult meg. A társadalmunk tehát egy olyan jelenségtől függött, amely mögött e hatalmas láncolat állt. Ebből pedig kiderül a számunkra, hogy korábban a természettel való kapcsolatunk sokkal tudatosabb volt a mainál. Magyarországon és a Kárpát-medencében sok ehhez hasonló hagyományos mezőgazdasági tevékenység megszűnt az elmúlt évtizedekben, ennek következtében számos növény- és állatfaj tűnt el a térségből, a táj pedig jelentősen megváltozott.
Mindamellett, hogy ezek a legelő állatok különböző értékes táplálékot állítanak elő, legelésükkel fenntartják a tájat, s ezzel ún. ökoszisztéma szolgáltatásokat végeznek. Ma ezeket mind természetesnek vesszük, igazából létezésüket csak hiányuk esetén érzékeljük. A természetes növényzet fontosságát csak akkor észleljük, mikor érzékeljük az özönnövények elburjánzását s az ellenük való küzdelem gazdasági terheit. A gyepek biztosítják a beporzó élőlények (rovarok) legfőbb élőhelyét, amelyek mindennapos munkája nélkül rengeteg termesztett növényünk nem is létezhetne. Ezen ökoszisztéma szolgáltatások értéke sokszorosan meghaladja a mezőgazdasági tevékenység bevételeit, s haszonélvezője az egész társadalom. Sajnos ugyanakkor a gazdálkodók a termékeiket nem tudják megfelelő áron értékesíteni a nagy tömegben megjelenő sokezer kilométert utaztatott hústermékek jelenléte miatt, így a tevékenységüket egyre többen hagyják abba, s ez a gondozatlanság képeződik le a Magyar Legelőtájon.
A szürkemarhák például tevékenységükkel megnyitják a tájat, mikrodomborzatokat hoznak létre, trágyázzák a földeket, összességében pedig tovább gazdagítják a természet sokféleségét.
A megfelelő együttműködéssel és tudatos odafigyeléssel megőrizhetjük és fejleszthetjük a Kárpát-medence természeti értékeit, ehhez pedig eszközül szolgál a Természetkímélő gyepgazdálkodás második kötete, amelyből minden meghívott kapott egy példányt.
A könyvbemutatót a hagyományőrző gulyakihajtás követte, amely több évezredes múltra tekint vissza Európában. A magyar hagyományokban mélyen gyökerező Szent György napja a tavasz ünnepét jelentette a pásztorok és a gazdák számára egyaránt, akik az évben első ízben hajtották ki az állatokat a legelőkre. Nagy izgalommal várták az eseményen résztvevők is a kihajtást, hiszen manapság már kevés alkalom adódik arra, hogy közvetlen közelről láthassunk egy ekkora állattömeget kivágtatni a téli szállásáról. Fornapusztán ez a hagyomány a mai napig él, annak kulturális járulékaival, mint például az állatok irányába történő vesszőcsapásokkal, az esti tűzrakással, vagy a tavasz megünneplésével.
Miközben életben tartunk egy kiveszőfélben lévő hagyományt, az esemény arra volt hivatott, hogy példát mutasson abban, a gazdálkodásnak és a természetvédelemnek nem kell egymás ellen dolgoznia, a kettő együttes alkalmazásával megteremthető az az egyensúly, amely az emberek és a természet számára egyaránt előnyös.