Jól döntöttek azok, akik idén is hűségesek maradnak az Erdélyi Kárpát-Egyesülethez, előfizetnek vagy rendszeresen megvásárolják kiadványát, az Erdélyi Gyopárt. A kéthavonta megjelenő kiadvány ezúttal is képanyagban gazdag, tartalmában színes, a kikapcsolódás lehetősége mellett gondolatébresztőként is szolgálva.
Így például elgondolkodhatunk azon az Erasmus+ projekt házi csokival és életképes nyelvtudással című beszámolót olvasva, milyen lehetőségek vannak arra, hogy a fiatalok világot lássanak, természetszeretetet tanuljanak. A Zsigmond Enikő Kőváry László-díjas lett című írás arra irányíthatja a figyelmet, hogy igen, érdemes, van elismerés, mely erőt ad a munka folytatásához.
Néha jobb lent, mint fent? Ezen a kérdésen érdemes elgondolkodni, és nem csak a Fericsei-csontbarlang viszonylatában. Ha a külföldi utak tervezése nehézkes is mostanság, nem muszáj a házban ülni, hisz országhatárokon belül is akad bőven látnivaló. A szabadságtervezéshez adhat ötletet a Három nap Háromszéken beszámoló, amaroshévízi Bánffy-fürdő bemutatása,a gombaismertetők soravagy a Hazajáró friss kínálata: Nyár végi kalandozások a Gyimesektől Mezőségig.
Ha a fiatalok számára szeretnénk jó példával szolgálni, érdemes az asztalon „felejtenünk” a friss Gyopárt a megújuló energiaforrásokhoz kinyitva, hogy az éppen szünetet tartó iskolások szeme azon megakadhasson, a kisebb gyerekek pedig egészen jó alibiként szolgálnak, hogy felnőttként újra elmerülhessünk a mesék világában. A Fele se mese folytatódik, a valóság természeti és ember alkotta szépségei kínálják magukat a kiadványban. A rémhírek hatásának csillapítására, a derűlátásra tudunk egy gyógyszert: Erdélyi Gyopár néven keresse.