A Botanicon Túra Klub őszi kirándulásokkal várja a természet iránt érdeklődő gyermekeket. Az erdei kirándulások során a természetben való helyes viselkedésre éppúgy felhívják a résztvevők figyelmét, mint az ott fellelhető gyógynövények, fák és állatok változatosságára. Terepi megfigyeléseket is végeznek, így a gyermekek a foglalkozás során a természetben jelen levő összefüggéseket is megismerhetik. Az őszi túrák más-más útvonalon kerülnek megrendezésre, így a különböző tájak szépségeivel, jellegzetességeivel is megismerkedhetnek a gyermekek. A „Kirándulások gyerekeknek – Játékos természetismeret gyermekfelügyelettel” elnevezésű programsorozat keretein belül az idei első túra a Budai-hegységbe, Budapest XII. kerületének egyik…
tovább olvasomKategória: Toptúra online
Veszélyben a szarvasbogarak
Élőhelyeinek drasztikus megfogyatkozásával az utóbbi időben a szarvasbogár egyedszáma is jelentősen csökkent, így besorolódott a fenyegetett élőlények táborába. Magyarországon mind a nagy, mind a kis szarvasbogár hivatalosan védelem alatt áll, de mi, közösen ennél jóval többet tehetünk e lenyűgöző rovar megmentése érdekében.A nagy szarvasbogár (Lucanus cervus) Európa legtermetesebb rovara. Nevét a hím fejét díszítő hatalmas rágók miatt érdemelte ki. Ezek az „agancsok” nagyon látványossá teszik, és olybá tűnik, mintha rettentően veszélyes lenne, pedig valójában eléggé ártalmatlan. Legfeljebb a nőstényért folytatott harcban használják, dulakodnak, ügyeskednek, erőt fitogtatnak és igyekeznek jó benyomást…
tovább olvasomVége a turisztikai válságnak
Meglódult a magyarok külföldi kártyás költéseinek száma idén nyáron – derül ki az Erste adataiból. A bank ügyfelei július és augusztus között 27 százalékkal többször vásároltak a kártyáikkal külföldön járva, mint tavaly, és közel ugyanennyivel költöttek el több pénzt is. A forgalom sokkal jobban erősödött a szomszédos országokban, ahová bevásárlási céllal is utazhattak, mint az üdülőterületeken – de a tengerpartokon se lehetett hiány a magyarokból. A járvány okozta turisztikai válságot már rég magunk mögött hagytuk.Közel kétmillió alkalommal használták a kártyájukat külföldön fizetésre az Erste ügyfelei idén nyáron, és mintegy 25…
tovább olvasomOnline gombahatározó és szakellenőr kereső
A Fortissima Fungus gombaismereti platform segít a gombászoknak a legközelebbi szakellenőr megtalálásában. A cél az, hogy ne kerüljön mérgező, vagy fogyasztásra alkalmatlan gomba a tányérba.A honlap segítségével interaktív és felhasználóbarát módon juthat az ellenőrök elérhetőségéhez a gombász közösség. A szakportál a Pest megyei Kormányhivatal adatbázisát frissítve naprakész eszközt nyújt az erdőjárók kezébe.A Fortissima Fungus folyamatosan bővülő gomba adatbázisa minden eddiginél részletesebben és szűrhetően tartalmazza a gombaleírásokat, támogatva ezzel a laikus, gombaszerető közösséget, valamint a tudományos körök munkáját.A szakellenőrök listája a https://fortissimafungus.com/szakellenorok/ linken érhető el.
tovább olvasomDedikálás és könyvvásár a Kornétás Kiadó standján
Minden kedves Olvasónkat várjuk a 28. Nemzetközi Könyvfesztiválon.A fesztivál ideje alatt a Kornétás Kiadó valamennyi kiállított könyve kedvezményesen vásárolható meg. Legyen Ön is az olvasónk és a vendégünk!
tovább olvasomTovább zöldülnek a hazai kistelepülések
Szeptember első hetében megkezdődött a Településfásítási Program harmadik ütemének őszi ültetési időszakában ültetendő sorfák kiszállítása az önkormányzatokhoz. 2023 őszén összesen 345 településen, 8000 db sorfát ültetnek el, a legtöbbet Győr-Moson-Sopron vármegyében. A harmadik éve tartó program teljes időszakában összesen 46 000 sorfát ültethetnek el a 10 ezer fő lélekszámúnál kisebb települések Magyarország legnagyobb belterületi fásítási programjának keretében.A Településfásítási Programot az Agrárminisztérium hívta életre az Országfásítási Program fontos részeként. A rendszerváltozás óta látott legnagyobb belterületi fásítási program jó lehetőséget nyújt a 10 ezer fő lélekszámúnál kisebb települések zöldítésére. A Program másik fontos…
tovább olvasomKulturális Örökség Napjai Szegeden
Várostörténeti tematikus sétákra hív a Somogyi-könyvtár a Kulturális Örökség Napjai keretében 2023. szeptember 16–17-én (szombaton és vasárnap), a Somogyi-könyvtár központi épületébe, valamint Szeged utcáira. A Somogyi-könyvtár változatos programokat kínál az örökségnapokhoz kapcsolódóan a bibliotéka épületén belül és „házon kívül” egyaránt: rendhagyó városi sétákkal, épületbejáró túrával várja az érdeklődőket.Idén is izgalmas programokkal várja az érdeklődőket a Somogyi-könyvtár a Kulturális Örökség Napjai elnevezésű programsorozathoz kapcsolódva, amelyet 1999 óta, számos európai országhoz hasonlóan Magyarországon is évente megrendeznek az őszi időszakban. A programsorozat célja, hogy a nyilvánosság érdeklődését a kultúra, művelődés, az építészet különböző…
tovább olvasomSzarvasbőgés-túrák a Pilisben
A Pilisi Parkerdő Budapesti és Szentendrei Erdészetei idén ősszel is szakemberek által vezetett szarvasbőgés túrákkal várja az érdeklődőket, míg a Budakeszi Vadaspark éjszakai szakvezetésekkel köszönti a szeptembert. A programokon az élmények mellett fontos szerep jut az információátadásnak, mellyel közelebb kerülhetünk a természethez és avatott erdészek, szakemberek segítségével nyerhetünk bepillantást az őszi erdő nem mindennapi életébe.A Parkerdő vezetett túrái biztosítják, hogy zavarás mentesen tekinthessünk be a gímszarvasok életének fontos pillanatába, miközben a túravezetők számos értékes információt is megosztanak. A túrákon történteket azonban a természet alakítja, így némi szerencsére is szükség van…
tovább olvasomBörgöndi légiparádé ritkaságokkal
Székesfehérváron a Börgöndi Légiparádéval kezdődnek az őszi programok. A Fehérvár határában található börgöndi repülőtéren szeptember 10-én, vasárnap országos szintű, elképesztő gépcsodákat felsorakoztató buli kezdődik, földön és levegőben egyaránt! Az Albatrosz Repülő Egyesület 28. alkalommal rendezi meg itt repülőnapját.A tavalyi látogatócsúcs után a szervezők idén még nagyobb show-ra készülnek: eljön Veres Zoltán Európa-bajnok motoros műrepülő, de egy Mi 2-es helikopter pirotechnikai bemutatóval is készülnek a közönségnek. Nem maradhat el a vitorlázó műrepülés, az oldtimerek és a 21. század legújabb repülőinek bemutatói sem. A levegőben csodálhat meg idén a közönség egy monoplánt, de vadászrepülők…
tovább olvasomPozsonyi Piknik
Szeptember 2-án tartották meg Budapesten a hosszú évek óta népszerű, 2023. évi Pozsonyi Pikniket. Az óriási érdeklődéssel kísért rendezvény három helyszínén voltak láthatók a különböző zenei, színházi és más kulturális programok. A nap során több ismert személy – színészek, énekesek, művészek, írók stb. – is megjelent, akik a rakpart különböző pontjain felállított színpadokon vagy a standok pódiumain felléptek vagy könyvet dedikáltak. 2009 óta rendezik meg a 13. kerület nagyszabású kulturális fesztiválját, amikor megtelik az Újpesti felső rakpart. Hagyományos, hogy Szlovákia fővárosa, Pozsony is hozzájárul a Piknik programjaihoz valamilyen különlegességgel. Az…
tovább olvasom