Budapest Kupa 2021
A 2021-ben fennállásának 30. évfordulóját ünneplő Teljesítménytúrázók Társasága 2021 januárjának első napjaira megjelenteti a Budapest Kupa 2021 kiadványt.
Az 56 oldalas, A/5 formátumú füzet szerkesztői a fővárosban és a Budai-hegységben megrendezésre kerülő teljesítménytúrákat gyűjtötték össze egy túrasorozatba. A Budapest Kupa 2021 igazolófüzet tartalmazza a túramozgalom kiírását, a teljesítés módját, feltételeit. Továbbá minden, a kupában teljesíthető túráról részletes információt nyújt a túrázók számára. A kiadvány középső részén található a teljesítménytúrák igazolására szolgáló hét bélyegzős oldal, ahol a kupában részt vevő turista az adott teljesítménytúra céljában a rendezővel igazoltathatja az aznapi teljesítést.
A túramozgalomban elért eredmény – 2021 decemberében – ezen bélyegzések alapján kerül értékelésre. A díjátadásra a következő év januárjában – a tervek szerint – ünnepélyes keretek között kerül sor.
A Teljesítménytúrázók Társasága szeptemberben jubileumi túrahétvégén tervezi megünnepelni 30 éves fennállását. (teljesitmenyturazoktarsasaga.hu)
A Magas-Tátra az ünnepek alatt is „nyitva tartott”
A Magas-Tátra sícentrumai és kirándulóhelyei – a kijárási korlátozás idején is – folyamatosan várták a látogatókat. A legújabb látnivalók mellett a hegységben bevezetett körültekintő járványügyi intézkedések mindenki megtapasztalhatta.
Szlovákiában december 19-étől – a tervek szerint január 10-ig – egész napos kijárási tilalmat rendeltek el a koronavírus-járvány miatt. az élelmiszerüzletek, gyógyszertárak és a drogériák kivételével minden üzletet és szolgáltatóhelyet bezártak. Az utazást azonban nem korlátozták, és a szabadtéri sportolás is megengedett volt, ezért a kirándulóhelyek és a síközpontok nyitva lehettek.
December 14. óta a hotelek és egyéb szálláshelyek, illetve a síközpontok csak a 72 óránál nem régebbi negatív koronavírustesztet felmutató vendégeket fogadhattak. Az akvaparkok és a szállodák wellnesscentrumai átmenetileg bezártak. Az éttermek csak elvitelre adtak ki ételt és italt, a szállodavendégeknek a szobájukban szolgálták fel a reggelit és a vacsorát.
A Magas-Tátra varázsát jelzi, hogy a fenti rendelkezések ellenére a hegység szép számban vonzza az őt kedvelőket, síelőket és kirándulókat.
A Tarajkán november 20-án megnyílt Tátrai Jégtemplom. A tátrai jégből épített attrakciót idén a szentpétervári Krisztus Feltámadása-templom inspirálta.
A jégtemplomot Ótátrafüredről a Tarajka Siklóval, vagy gyalogosan, turistaútvonalon lehet megközelíteni. A siklóra ugyancsak 72 óránál nem régebbi negatív Covid-teszttel lehet felszállni, kézfertőtlenítés után, arcmaszkban; a fülkék belsejében antivirális fóliával borítottak minden olyan felületet, amelyhez az utasok hozzáérhetnek.
Repülési tilalom Szlovákiában is
A Szlovák Közlekedési és Építésügyi Minisztérium december 21-ei közleménye szerint leállította a Nagy-Britanniából és Észak-Írországból induló járatokat, mutált koronavírus miatt.
Az azonnali tiltás a polgári repülésekre érvényes. Nem vonatkozik az illetékes hatóság által engedélyezett légi árufuvarozásra, humanitárius repülésekre vagy mentőszolgálatokra.
Andrej Doležal közlekedési és építésügyi miniszter felszólította Pavel Hudákot, a Közlekedési Hatóság elnökét, hogy egy új koronavírus-mutáció angliai előfordulása miatt, azonnali hatállyal állítsa le Nagy-Britanniával és Észak-Írországgal a légi összeköttetést. A mentesség alá tartozó járatok esetében a Szlovák Köztársaság közegészségügyi hatóságai által elrendelt összes intézkedést be kell tartani – állt a közleményben.
Ugyanakkor a rendelkezés bevezetésétől a Szlovákiába érkezéskor mindazon személyekre, akik az előző 14 napban ellátogattak az Egyesült Királyságba, kötelező a karantén.
A Közegészségügyi Hivatal higiénikusainak új rendelete szerint a negatív RT-PCR teszt eredményei sem írhatják felül a karantén szükségességét.
Fekete István Tanösvény a Kis-Hárs-hegyen
Minden idők egyik legnépszerűbb magyar írója, az „erdész-vadász” irodalom legismertebb művelője volt a 120 éve született és 50 éve elhunyt Fekete István. A kettős évforduló alkalmából a Pilisi Parkerdő Zrt. kezdeményezte, majd az Agrárminisztérium és az Örökerdő Alapítvány támogatásával kialakította a Fekete István Tanösvényt a Kis-Hárs-hegyen.
Létrehozása tovább gyarapítja a természetes kikapcsolódás lehetőségét, ami a Budapesten és vonzáskörzetében élő természetjárók számára a Pilisi Parkerdő karácsonyi ajándékának is tekinthető, mivel nem sokkal az ünnepek előtt vehették birtokba a járvány szempontjából biztonságos, nemcsak erdei feltöltődést, hanem ismeretgyarapítást is szolgáló útvonalat.
Fekete István szinte egész életét a természetnek szentelte. A Tüskevár és a Téli berek című könyvei, valamint népszerű állatregényei – Bogáncs, Kele, Vuk – alapműveknek tekinthetők minden természetkedvelő számára. Nem csak ifjúsági könyveket írt, a felnőtteknek szánt művei – Zsellérek, Emberek között, Barangolások – legalább ilyen jelentősek.
A közel 800 méter hosszú tanösvény a Hárs-hegy legkedveltebb, jól felszerelt infrastruktúrával rendelkező úthálózatához tartozik, kis emelkedővel, a Széher úttól a Hárs-hegyi-nyeregig vezet. Az első állomása az író egykori, Tárogató út 77. szám alatti lakhelye közelében található.
Az útvonalon elhelyezett öt interaktív ismeretterjesztő táblát QR kódokkal is ellátták. A táblákon feltüntetetteken túl további érdekes információkat is megtudhatnak az író életéről és munkásságáról, valamint a környék természeti kincseiről, élővilágáról.
Az út végén a Hárs-hegyi-nyeregtől a sárga háromszög jelzésen haladva a Kis-Hárs-hegyen található Makovecz-kilátóhoz, a sárga jelzésen a Nagy-Hárs-hegyen lévő Kaán Károly-kilátóhoz juthatnak el azok, akik a kirándulásukat, a tanösvényen átélt élményeiket, újonnan szerzett tudásukat lenyűgöző panoráma megtekintésével szeretnék megkoronázni.