Nem tétlenkednek a Vas-megyei turisztikai szakemberek a pandémia alatt sem. Lelkes önkéntesek segítségével gyarapítják a Vas Megyei Értéktárat, azaz azoknak a természeti szépségeknek, épített örökségnek, kulturális hagyományoknak, gasztronómiai különlegességeknek az összességét, amelyek népszerűsítésével szeretnének több utazót vonzani a megyébe.

Az ország nyugati felébe, a természeti kincsekben gazdag Kőszeghegyaljára invitálta meg az újságírókat egy online utazásra a Vas Megyei Önkormányzat. Ahhoz, hogy jól érezzük magunkat a computeres utazáson, postán kaptunk ízelítőt a kézműves termékekből, így gesztenyéből, házi süteményekből, kökény lekvárból, a Kőszegi hegyvidék jellegzetes boraiból.
Dr. Balázsy Péter megyei jegyző – a rendezvény házigazdája – a megújult velemi Stirling-villából köszöntötte a résztvevőket. Majthényi László, a megyei közgyűlés elnöke az online térben osztotta meg emlékeit a Velemi Alkotóház kapcsán. Kiemelte a hely, a térség turisztikai és kulturális központ jelentőségét. A megye változatos adottságainak köszönhetően a hegyvidéket a bakancsos és biciklis turizmus hívei mellett Bük és Sárvár környékét a gyógy- és wellness turizmus kedvelői, míg a Mária út mentét és Szombathelyet a vallási turizmus kedvelői is egyre többen keresték fel.

A vízi sportok szerelmesei is különleges terepet találnak itt, hiszen a Rába az egyetlen vadvizű folyó az országban.

Vas megyében egy szépen felívelő turisztikai tendenciát szakított félbe tavaly a járvány. A szakemberek azt gondolták, hogy a 2019-es évi 1,7 milliós vendégéjszaka után 2020-ban majd elérik a 2 milliót – hangzott el a Vas Megyei Önkormányzat online study tourján. Dr. Kondora Bálint, a Vas Megyei Turizmus Szövetség elnöke bizakodó, hogy a kiemelt övezet előnye, valamint a fejlesztési terv nyomán, az időközben sorra megvalósuló turisztikai attrakciók, a pandémia után meghozzák az eredményeket.

Boszorkányok a Farkas-erdőben
A Farkas-erdő Vas megye legnagyobb összefüggő erdőtömbje, valamint az első védett helyi természeti értéke. Az Országos Kéktúra útvonalán elhelyezkedő parkerdő a Vasi-Hegyháton 14 település határában terül el, közel 7200 hektáron. A Farkas-erdő egyik érdekessége az „őserdő”, melyben a faállomány alakulását kizárólag természetes folyamatok határozzák meg már több mint 120 éve. Nevezetességei közé tartoznak a banyafák, az 1995-ben kidől 300 éves vén tölgyfák. A hiedelem szerint szombatonként a fák tövében találkoznak a boszorkányok.

Szentkút és az Ördög-kő
Gencsapáti nyugati határában áll a környék kedvelt zarándokhelye, a Szentkút. A domb oldalában bővizű forrás található. 1858-ban Török Mihály és neje László Katalin hálából kápolnát építtettek a forrás fölé, annak emlékére, hogy világtalan gyermekük szemei a forrás vízében történt mosdás következtében megnyíltak. A kápolnát a fájdalmas Szűz Mária tiszteletére szentelték fel. A kápolna mellé hamarosan egy három keresztfából álló kálváriát és egy remetelakot is építettek. A Szentkút a Mária út és a Szent Márton út része.
A gencsi határban álló Ördögkő egy római oszlop töredéke, amelyet jegykőnek is neveznek. Korábban ugyanis határkőként szolgált Németgencs és Söpte között, csak 1907-ben hozták ide. A néphit szerint az ördögök veszekedés közben dobták oda, az egyik rá is ült, azért van rajta mélyedés. A Nyugat-Dunántúlon több ilyen titokzatos kő található.

Velem, a gesztenye hazája
Velem a Kőszegi-hegység lábánál, Kőszeg városától 8 km-re fekszik. Az ősidők óta lakott településen egykoron négy malom működött a Szerdahelyi-patak mentén. Közülük csak egy, a hajdani zsúpfedeles, boronafalú Shulter vízimalom maradt fenn. A műemlék malomépület Kőszegszerdahely házaival határos. A filoxéra miatt kipusztult szőlőültetvényeket itt szelídgesztenyével ültették be. A helyiek rengeteg féle süteményt, ételt készítenek terméséből, sőt minden ősszel megrendezik a Gesztenye Napokat.

Az online túra résztvevői a gesztenye buktát és gesztenyemasszát kóstolhatták meg.

A Kőszegi-hegység egyik legnépszerűbb kirándulóhelye község felett őrszemként magasodó az 589 méteres Szent Vid-hegy tetején álló fehérre meszelt, piros tetejű kis kápolna és környéke. A bronzkorban a Szent Vid-kápolna helyén kiterjedt és nagy jelentőségű város volt, melynek házait a hegygerinc körüli mesterséges teraszokra építették. Később a Római Birodalom idejében egy őrtorony állt itt. Jól védhető volt innen az egykori Savaria (mai Szombathely) vízellátását biztosító a vízvezeték-rendszer. A hely népszerűségét a páratlan kilátás és a gyönyörű erdei környezet is fokozza.
Velemben, csak úgy, mint a megye más településein jól ismert fogalom a becsületkassza, azaz az itt lakók kiteszik felesleges termékeiket, így például gyümölcseiket, szörpöket, lekvárokat, a kapu elé, s az elhaladók az elvitt áruért otthagyják a fizetséget.
A közel százéves felújított, akadálymentesített Stirling-villa területén található ingatlanok további hasznosítását, felújítását tervezi a megye, melyre már támogatási kérelmet is benyújtott. Ebből a pályázatból újulhatnak meg majd a fafaragó-, kovács-, kosárfonó- és fazekasműhelyek, valamint a szabadtéri kemence. A kovácsok a hagyományos kelta ősök emlékét őrzik.
Értéktár tábla Cákon
A műemlék borospincéiről ismert Cákon közösségi házban állították fel az érintőképernyős értéktár táblát, amelyen a nevezetességek elérhetősége, története megtalálható. Az itteni – 19. században épült – műemlék skanzen a szőlőtermelés emlékeit őrzi. Felújították a közösségi házat, parkolót építettek.

Lukácsházán négy méter magas kopjafát állítottak az aradi vértanúk emlékére. Itt élt Bubics Endre (1818–1884), aki hercegségi alkalmazottként a hercegségi kocsma területén – a felekezeti népiskolák mellett – szervezte meg az első megyei népiskolát.
A régi szőlőhegyre vezető úton feltárt avar temetőben 92 sírt fedeztek fel a szombathelyi Savaria Múzeum régészei. A csömötei szőlőhegyen – a 12 méter magas fa kilátótorony és tájház között – egy szabadidőparkot hoztak létre. Játszótér, mászóvár, akadálymentes parkoló épült.
A legifjabbakra, a jövő turistáira is gondoltak a turisztikai szakemberek. Részükre két színező füzetet állítottak össze a megye csodáival, hagyományaival, történelmi és szakrális emlékeivel.
Az online study tour borkóstolóval ért véget. A bozsoki Gáspár Szabolcs 2019-es évjáratú olaszrizling, a kőszegi Kampits László 2020-as Chardonnay, valamint a kőszegdoroszlói Alasz Gábor 2019-es Blauburger borát ízleltük meg. Valamennyi a térség speciális, jellegzetes ásványi anyagokat tartalmazó, savas ízvilágát mutatta.
Reméljük, hogy a járvány után mind többen személyesen is ellátogatnak megtekinteni a fenti nevezetességeket, amelyek mellett még rengetek látnivaló várja a turistákat Vas megyében.