Pozsonyi Koronázási Napok

Pozsonyi Koronázási Napok 2026

Mária Terézia koronázása kel életre július 24–26. között

Pozsony közel 300 éven át a magyar királyok koronázóvárosa volt. Az akkori Pozsonyban tizenegy
uralkodót és nyolc királyné hitvesét koronázták meg. Közülük a legjelentősebb Mária Terézia volt,
az egyetlen nő, akit magyar királlyá koronáztak. Az ő koronázásának állít emléket az idei Pozsonyi
Koronázási Napok rendezvénysorozata, amelyet július 24–26. között rendeznek meg.

Nagyszabású rendezvények

A rendezvény fő programja pénteken kezdődik a Tyrš rakparton, ahol történelmi színházi előadás, interaktív korabeli programok és egy látványos lovagi torna várja a látogatókat Mária Terézia közelgő koronázásának tiszteletére.

A szombat hagyományosan a Pozsonyi Koronázási Napok fő eseménye. A Pozsonyi várban solymászbemutató nyitja meg a programot, amelyet dobosok fellépése, történelmi vívóbemutatók, 18. századi katonai kiképzés bemutatója és történelmi zászlóforgatók előadása követ.

Mária Terézia megkoronázása

Délután fél négykor indul az ünnepélyes koronázási menet indul a Pozsonyi várból, amely a történelmi belvároson keresztül a Fő térre vonul. A közönség történelmi vívópárbajokat, zászlóforgatók bemutatóját, korabeli táncokat és Mária Terézia ünnepélyes koronázási ceremóniáját láthatja.

A szombati programot a Szent Márton-székesegyházban megrendezett koronázási koncert zárja, ahol Mozart, Liszt, Bach, Vivaldi és Schneider-Trnavský művei csendülnek fel.

Pozsonyi látnivalók

A Pozsonyi Koronázási Napok azon rendezvények közé tartoznak, amelyek a legjobban megmutatják Pozsony egyedülálló történetét. A történelmet nem csupán tényeken keresztül idézzük fel, hanem mindenekelőtt azzal a hiteles hangulattal, amelyet a látogatók közvetlenül Pozsony utcáin élhetnek át

A koronázási múlt nyomai ma is felfedezhetők a városban – a Szent Márton-székesegyház tornyának csúcsán álló aranyozott magyar királyi koronától egészen a Pozsonyi várig, ahol Mária Terézia fogadta a rendek képviselőit, és ahol a korabeli feljegyzések szerint otthon érezte magát.