Javában tart a daruvonulás időszaka a Hortobágyon, amelyre minden ősszel több ezren kíváncsiak. Ezek a karcsú, kecses madarak északi költőterületeik felől, az időjárás hidegebbre fordulása és az ottani táplálékbázisuk megfogyatkozása után érkeznek ilyenkor hozzánk, és mielőtt tovább indulnának Észak-Afrika és Dél-Európa felé, megpihennek néhány hónapra a hortobágyi pusztákon, halastavakon. A hortobágyi pihenő legfőbb célja az, hogy a telelőhely felé vezető útjukhoz további energiatartalékokat halmozzanak fel, melyhez kedvenc táplálékforrásuk a tarlókon talált kukorica.

Míg a nappalokat párszázas csoportokban a mezőgazdasági területeken, learatott szántókon keresgélve töltik, éjszakára egy-egy halastóra, mocsaras területre húznak be, ahol akár 20-50 ezres csapataik is összegyűlhetnek. Ez a stratégia kiválóan védi őket a ragadozóktól, azok ugyanis a vízben nem tudnak közel lopakodni hozzájuk.
Aki teheti, személyesen is vegyen részt a nemzeti park által szervezett daruleseken a következő hetekben. A programok során ugyanis szakvezetéssel figyelhetők meg az éjszakázóhelyekre behúzó, akár 20-50 ezres darucsapatok, melyek látványa és a karcsú, kecses madarak jellegzetes krúgatása együtt felejthetetlen élményt nyújt.