A Tököli Repülőtéren sikeresen zajlott le ifj. Sipet László világszínvonalas produkciójának főpróbája, az Átmentem című projekt, melynek során a Hortobágyi Károly-díjjal, a Magyar Érdemrend lovagkeresztjével és tisztikeresztjével kitüntetett magyar artistaművész április 15-én délután Budapesten a Duna felett átsétál a budai oldalról egy drótkötélen a pesti oldalra.
Cirkusztörténelmi jelentőségű artistaprodukcióval csatlakozik a Fővárosi Nagycirkusz 10. Nemzetközi Színházi Olimpiához a Cirkuszi Világnap alkalmából. Magyarországon először történik meg, hogy egy artista vállalkozik arra, hogy a Duna felett kifeszített 300 méter hosszú drótkötélen 30 méter magasságban egyensúlyozva sétál át a folyó egyik partjáról a másikra. A 10. Nemzetközi Színházi Olimpia április 15-i nyitóeseményén ifj. Simet László érdemes művész, artista hajtja végre Fekete Péter főigazgató rendezésében ezt az egyedülálló produkciót. Az Átmentem című projekt Pest, Buda és Óbuda egyesítésének 150. évfordulójára rendezett emlékév egyik kiemelkedő eseménye lesz.
Az egyedülálló cirkuszművészeti projekt alapelve: legyőzni a gravitációt, „átmenteni az értékeket a túlsó partra” – mondta Fekete Péter. Azaz a központjába a kultúra, az alapértékek átmentése kerül.
A 63 esztendős ifj. Sipet László a Duna egyik partjáról a másikra a mintegy háromszáz méter hosszú szakaszon – a Belgrád rakpart 18. és a vele ellentétes budai alsó rakpart között – egy drótkötélen keresztül, harmincméteres magasságban „menti át az egyetemes értékeket”. A Dunán három pontonhajó biztosítja majd a kötelek kifeszítését, amelyeken kézi erővel feszítik meg a köteleket.
A rendkívüli produkció végrehajtása igazi csapatmunkát igényel: csaknem ötven-hatvan ember összehangolt tevékenysége szükséges hozzá.

Összművészeti előadásnak lehetnek majd szemtanúi a személyesen jelenlévők, s akik az interneten kísérik figyelemmel a produkciót: az idén harmincéves Danubia zenekar koncertje zajlik ifj. Simet László produkciója alatt. Az artistaművész a 10 méter széles balanszrúdja két végén, valamint a fején egy-egy kamerát helyez el, s így speciális látószögből is látható lesz az átkelés. Az Erzsébet- és a Szabadság híd között a rakpartról, valamint e két hídról lehet majd megnézni az artistaművész különleges teljesítményét.
A tököli repülőtéren zajlott szárazpróbán ifj. Simet László bemutatta a technikai részleteket is. Két darab száz tonnás daru húzta meg két oldalról a drótkötelet, s kilenc kavaletti akadályozta meg, hogy a kötél elmozduljon. Az Artistaképző Intézet diákjai fizikai erővel feszítették meg a köteleket. Enyhe szél is fújt, amely minden bizonnyal a Duna felett is lesz. A szél, az időjárási viszonyok nagymértékben befolyásolják majd a produkciót. Remélhetően nem lesznek extrém körülmények, s nem kell elhalasztani a produkciót.
A művész egy tűzoltóautó emelőkosarában emelkedett a magasba, s húsz perc alatt, biztosítókötél nélkül ment át a túloldalra. Középen egy pillanatra megállt, s integetett az őt figyelő közönségnek.
Április 15-én a dunai hajózást is leállítják majd, s reggel hat órától kezdődnek az előkészületek.
– Nyolc éves álom valósul meg ezzel az egyedülálló produkcióval – húzta alá a főigazgató, s hozzátette: Ez egy igazi világszenzáció. Számos országból készülnek cirkuszi szakemberek, menedzserek Magyarországra, hogy szemtanúi lehessenek ifj. Sipet László gondosan előkészített, megtervezett, életveszélyes átkelésének a Duna felett.