Exkluzív könyvbemutatót tartott a Kornétás Kiadó!

Címlapfotón balról: Tábori László író, Tornai Xénia költő, Földesdy Gabriella író, Pusztay Sándor a Kornétás Kiadó ügyvezetője.

Budapesten rendezett nívós könyvbemutatót a Kornétás Kiadó 2025. március 26-án a Fókusz könyváruházban, Földesdy Gabriella új kötetének megjelenése alkalmából.

Az eseményt a Kornétás Kiadó ügyvezetője Pusztay Sándor nyitotta meg azzal a bevezetővel, hogy – amikor a kezembe került Földesdy Gabriella „Egykoron Bácskában éltek” című művének a kézirata, számos meglepő, és izgalmas történetet olvastam benne.”

– Ezért vállalta fel a Kiadónk, hogy szívesen adjuk a nevünket ehhez kötethez, mert méltán kerül a magyar olvasók kezébe és gyakorlatilag Magyarország csaknem összes könyvesboltjában már kapható.

A könyvet ismertető Tábori László író kiemelte, hogy Földesdy Gabriella a legtöbb könyvét és írását Madách Imréről és Herczeg Ferencről jelentette meg.

Elmondta a szerzőről, hogy kitűnő színházi kritikákat ír, és nemrégiben kiadott egy novelláskötetet „Magánélet csatazajban és szélcsendben” címmel.

A frissen megjelent „Egykoron Bácskában éltek” című könyv a Sőregi családról szól, amelynek izgalmas és megrázó történetét Gabriella a személyes családi legendáriumán keresztül szemlélve írta meg nagy szeretettel és gondossággal.

A szerző bátran mutatja be, hogy milyen bűnöket és kegyetlenségeket követtek el Tito partizánjai a délvidéki Bácska magyarságával szemben, valamint egy különleges történelmi időszakba enged bepillantást, rengeteg eredeti, érdekes fényképpel.

Tornai Xénia költő elmondta, hogy Gabriella rendkívül sokszínű egyéniség, akit a Nemzeti Írószövetség főtitkáraként ismert meg és recenziót írt az első verseskötetéhez.

Az írónő új könyve a korábbi első kiadás bővített kötete, amely nagy tisztelettel és olvasmányosan állít emléket a délvidéki vérengzésben elhunytaknak.

Földesdy Gabriella elmesélte a közönségnek, hogy a múlt eseményeinek hiteles felidézése döntő jelentőségű számára, mert napjainkra vonatkoztatva is tanulságosnak és érdekesnek találta a bácskai események családtörténeti kisregényben történő epizódos leírását.

Sajnos a történelem ismétli önmagát és a különböző helyzetekben valahogy mindig előkerülnek a megtorlások, a gyilkosságok, a népek közti ellenségeskedések, ami mindenkinek rendkívül gyötrelmes és csak remélhetjük, hogy eljön majd az idő, amikor ezek megszűnnek.

A könyvbemutató végén a Kornétás Kiadó ügyvezetője Pusztay Sándor közös beszélgetésre invitálta a közönséget, és mindenkinek megköszönte, hogy eljött a rendezvényre. A kellemes hangulatú találkozóból az alábbiakban mutatunk be néhány fotót.