Közel másfél évtizede merült fel először a furmint szőlőfajtát népszerűsítő programsorozat, a Furmint Február gondolata. Ennek keretében februárban szerte az országban – sőt túl a határainkon is – éttermek, borkereskedők, borbárok állítják majd a középpontba a furmintot.
Az egész hónapon át tartó rendezvénysorozat csúcspontja idén is a Furmint Február Nagy Kóstoló, melyet a tradíciókhoz híven idén is a hónap első csütörtökén, február 2-án rendeznek meg a budai Hagyományok Házában.
Az elmúlt években a koronavírus járvány miatt februárban csak a kisebb kóstolók és programok tudtak megvalósulni. Idén azonban végre újra visszatér a sokak által várt esemény, ahol az érdeklődők nem csak 200 furmint közül találhatják meg idei kedvenceiket, de több mint 100 borásszal találkozhatnak, beszélgethetnek az ország borvidékeiről.
A 13. Furmint Február Nagy Kóstolóra a borászatok túlnyomó része nem meglepő módon ezúttal is a Tokaji borvidékről érkezik a Hagyományok Házába, de a Somlói borvidéket és a Balaton-felvidéket is minden évben szép számmal képviselik. Érkeznek mátrai, sőt határon túli furmintok is, de idén debütálnak a soproni borvidék jeles képviselői is boraikkal.
A borászok különösen üdvözlik azt, hogy a Kárpát-medence több pontjáról érkeznek a szakmatársak, mert így nemcsak a fajtát lehet részletesebben felmérni, a hozzá fűződő dilemmákat megbeszélni, hanem új szakmai kapcsolatok is kialakulnak.
A szervezők külön is büszkék arra, hogy szerte Európában rendeznek hasonló rendezvényeket – így olyan nagy városokban is hirdeti a Furmint Február mozgalom a magyar borok nagyságát, mint London, Párizs, Temesvár, Berlin, vagy Edinburgh.