A három évtizedes múltú Galagonya túrára minden hónap harmadik vasárnapján várják az érdeklődőket. A Széll Kálmán téren 9 órakor, „Az Óra” közelében gyülekeznek, és városi közlekedéssel jutnak ki az erdőbe. A túrát a gyógyfüvesség hazai apostola, az „örökifjú természetgyógyász” Gillich István (86), nyugalmazott agrármérnök vezeti, aki a legendás belgyógyász, Oláh Andor (+1994) úttörő tudományos munkásságának továbbvivője; családjában pedig a negyedik korosztály, aki gyógyászattal foglalkozik. A kirándulás néhány kilométer, kis szintkülönbséggel és beszélgetős pihenőkkel – ahol személyes szaktanácsadásra is van lehetőség -, tehát érvényes rá a régi hívószó is: „Idősebbek [avagy erőtlenebbek] IS elkezdhetik!”. Annál is inkább, mert a túrák során néhány könnyebb légző- és nyújtó jóga-gyakorlatban is részt lehet venni.
A túravezetés díja 700,- Ft, nyugdíjasoknak, munkakeresőknek, tanulóknak 500,- Ft, mely összeg az Oláh Andor alapította Magyar Természetgyógyászok Tudományos Egyesületét támogatja.
Időpont: 2024. június 16. vasárnap 9.00, találkozó a Széll Kálmán téren, az óra közelében. A túra célpontja a Szépjuhászné és a Kis-Hárs-hegy.
Galagonya-túra és erdei jóga a Szépjuhásznénál
