A húsvét a legrégibb keresztény ünnep és a legjelentősebb az egyházi év ünnepeinek sorában, mindemellett számos népszokás, hiedelem kapcsolódik hozzá. A vallásos tartalmán kívül a tavaszvárás, a természet újjászületésének ünnepe is. Idén a virágvasárnaptól fehérvasárnapig tartó, szűkebb értelembe vett húsvéti ünnepkörhöz tartozó előkészületek és szokások kerülnek a középpontba a kétnapos ünnepen, mindez a fenntarthatóság jegyében.
Az évszakok körforgásának kezdetén a termékenységvarázslást számos korábbi, jeles napokon végzett mágikus cselekedet is szolgálta a néphit szerint, amit az egyházi szokásokkal egyetemben fontosnak tartottak gazdálkodó elődeink. A tojás az újjászülető élet és Jézus szimbóluma is egyben, így a hímes tojás kiemelkedő szerepet kap a húsvéti hagyományokban is, mely sokrétűségét a programok is bizonyítják.
Színpadi programokkal, játékos, ismeretterjesztő és kézműves helyszínek várják a látogatókat.
A hagyományok tovább élnek a tojásdíszítésben is. Valamennyi helyszínen természetes alapanyagokkal színezhetik a hímest. A levélrátétes, berzselt tojást hagymahéj főzettel festhetik vörösre, vagy gicével (írókával) hagyományos méhviasz díszítményeket rajzolhatnak a tojásra.
- április 20 – április 21. 9:00–17:00
Helyszín: Észak-magyarországi falu, Felföldi mezőváros, Felső-Tiszavidék, Bakony, Balaton-felvidék, Erdély tájegységek
Színpadi program – mesék, bábelőadások, koncertek
Húsvétvasárnap – 2025. április 20.
Színpad (Magtár előtti terület – esőhelyszín: Magtár II-20)
11:00 – Csernik Szende mesél
13:00 – BaHorKa Együttes
14:30 – Tímár Sára Zenekara
16:00 – Bognár Szilvia és Csernók Klára Bandája – Szívem kapujában
Húsvéthétfő – 2024. április 21.
Színpad (Magtár előtti terület) (esőhelyszín: Magtár I-20)
11:00 – Gulyás László Vándormuzsikus mesél
13:00 – Ifjú szívek vonós quartet /Paár Julianna Zenekara/Sós András és Hegedűs Luca
14:30 – Húsvéti Kaláka koncert – Kupaktanács
16:00 – Szalóki Ági Zenekara
Az egyes tájegységek programjairól részletesen tájékozódhatnak a Skanzen honlapján: https://skanzen.hu/hu/programok/rendezvenyek/huveti-fesztival