Közép-Európa legnagyobb betleheme Vörsön

Közép-Európa legnagyobb betlehemét a Somogy megyei Vörs községben építik meg évről évre. A 60 négyzetméteres építmény több mint 70 figurával örökíti meg Jézus születését a helyi templomban.
Az adventi látványosság sokakat vonz Vörsre – amely egyébként hivatalosan is a Kis-Balaton fővárosa 2006-tól –, volt olyan év, hogy harmincezren is megnézték. A betlehemi életkép advent első vasárnapjától január 22-ig mindennap 10 és 16 óra között tekinthető meg. Plusz élmény az ideérkezőknek, hogy vasárnaponként a vörsi betlehemesek bábtáncoltató játékot adnak elő, hétvégenként pedig adventi vásárt is szerveznek a községben. Az itt kapható termékek mindegyike helyben készül, egy jó forralt bor vagy finom édesség pedig a csípős hidegben is felmelegíti a kirándulók szívét és gyomrát.