Megnyílt a nyári szezon a Magas-Tátrában
A Tátra régióban – a meleg nyári időszak korábbi kezdetét figyelembe véve – már június 1-jén megnyitották a turistautakat a magashegyi túrázást kedvelők széles tábora előtt. Az időjárási előrejelzések alapján stabil nyári hőmérsékleti viszonyokra való tekintettel, a Magas-Tátra valamennyi útvonala járhatóvá vált. A nyári hónapok a hegyekben kiváló hőmérsékletet biztosítanak a forró nagyvárosokból menekülő természetkedvelők és a hegyi viszonyokat kedvelő turisták számára.
A sokéves hagyomány alapján az idei megnyitóra is Ótátrafüreden (Stary Smokovec) került sor. A rendkívül látványos, gazdag kulturális programokkal tarkított szezonnyitón részt vett Ivana Vala Magátová, a Slovakia Travel vezérigazgatója, Sona Jelínková, az idegenforgalmi szervezet budapesti képviseletének vezetője, és a Magas-Tátra régió több polgármestere, turisztikai és marketingvezetője. A megnyitó egyik leglátványosabb része volt, amikor zöld tárcsájukat a magasba emelve elindították a több mint 100 éves történelmi hegyi villamost. Ebből az alkalomból az utasok a megváltott jegyek mellé friss szendvicseket, süteményeket és – a kívánságnak megfelelő alkoholtartalmú – Tátra teát is kaptak.
A megnyitóval megváltozott a Magas-Tátra Nemzeti Park látogatási rendje is. A TANAP által kezelt 600 kilométer turistaút és 300 kilométer hosszúságú kerékpárút mindenki számára látogathatóvá, bejárhatóvá vált. Utóbbi esetben lényeges változás, hogy a hegyaljával megvalósult fejlesztések következtében létrejött egy olyan összefüggő útvonalrendszer, amire évek óta vártak a hegyi kerékpározás szerelmesei. Gondoltak a házi kedvenceikkel túrázni vágyókra is. A TANAP oldalán közzétettek egy olyan térképet, amelyen láthatók, hogy mely túraútvonalak ajánlottak – a kölcsönös megértés jegyében – a négylábú kedvenceikkel túrázók számára.
Térképeken, eligazító táblákon jelzik azt is, hogy a népszerű kirándulóhelyek felkereséséhez mely felvonókat, kötélpályákat lehet, vagy érdemes igénybe venni. Hogyan juthatunk fel a legkönnyebben a Csorbai-tótól a Szoliszkóhoz, Lomnicról a Kőpataki-tóhoz vagy a Tátra-nyereghez, a Tarajkára vagy a Rainer kunyhóhoz Ótátrafüredről.
A Magas-Tátrába látogató turisták számára ismét elérhető a TatryCard, amely különböző kedvezményeket biztosít számtalan szállás-, szolgáltató- és étkezőhelyre. Mindemellett megmaradt a télen-nyáron egyaránt használható Gopass is, amely göngyölíthető kedvezményeket biztosít a téli síelés időszakától a nyári Tátra-járásig minden regisztráltnak.
Pusztay Sándor főszerkesztő
Megjelent a HTM magazin nyári száma! Megvásárolható, megrendelhető a Kornétás Kiadóban. Cím: 1138 Budapest, Népfürdő u 15/d. Telefon: 06-1-359-1964. E-mail: titkarsag@kornetas.hu