A Kocsonyafesztivált március 8-10. között tartják Miskolc utcáin, ahol a híres miskolci kocsonya, a kocsonyafesztivál hivatalos békái, vásári forgatag, gasztronómiai ínyencségek, tűzzsonglőr bemutató, vásári mulatság, koncertek és még sok meglepetés várja a látogatókat. Miskolc legnépszerűbb gasztronómiai fesztiváljának története a 19. századra nyúlik vissza, amikor egy fuvaros betért az egyik ismert miskolci vendégfogadóba, hogy szállást kérjen. Vacsorára kocsonyát rendelt, amiben két hunyorgó szemet talált étkezés közben. A szempár egy kocsonyába fagyott békától származott, és innen ered az a miskolci közmondás is, hogy „pislog, mint a miskolci kocsonyában a béka”. Esete nem volt egyedi, ugyanis a legenda szerint a 19. század körül több miskolci étteremben is találkoztak a vendégek kocsonyába fagyott békával.
Az ingyenesen látogatható fesztivál péntek délután fél háromkor kezdődik a Szent István téri színpadon. A kocsonyafesztiválon többek között koncertet ad a Kowalsky meg a Vega, a Wellhello, a P. Mobil, Bereczki Zoltán, Szikora Róbert és az R-GO, Sub Bass Monster és Manuel is. A fesztivál fő fellépője a svájci lemezlovas, Dj Antoine lesz.
A rendezvény legtöbb műsorának három helyszín ad majd otthont: a Szent István tér, a Villanyrendőr és az Erzsébet téren található Miskolc színpad. Emellett lesznek programok a Művészetek Házában (MÜHA), a Miskolci Nemzeti színházban, a Szinva Teraszon és a Miskolci Galériában is.
A koncertek mellett a fesztivál humoristák előadásainak, népi játszóházaknak, cirkuszi produkcióknak és gyermekprogramoknak is helyszínt biztosít. A Rivaldafényben Miskolc címmel a színházban többek között színdarabokkal, koncertekkel, színházi díszletek kiállításával is várják a látogatókat. A fesztiválozók a Szinva Teraszon egyebek mellett művésztanyán, jégszobrászati műsoron vagy tűzzsonglőrök előadásán vehetnek részt.
A Miskolci Galéria a Kreatív Miskolc nevezetű programnak ad majd otthont, ahol szakmai tárlatvezetést és képzőművészeti foglalkozásokat is kínálnak a szervezők, a Sokszínű Miskolc programelemnek helyt adó MÜHA-ban pedig csapatkvíz és békacombevő verseny is lesz.
Miskolci Kocsonyafesztivál és békacombevő verseny
