A 2024-es Török–Magyar Kulturális Év rendkívüli sikere új lendületet adott a két ország turisztikai kapcsolatainak. A több mint 130 kulturális eseménynek és az ezekhez kapcsolódó média-megjelenéseknek köszönhetően Törökország előtérbe került Magyarországon 2024-ben – mondta nyitóbeszédében a Török Köztársaság magyarországi nagykövete, Gülşen Karanis Ekşioglu az első, nagyszabású Török Turisztikai Workshopon Budapesten a török Özyer Group érdekeltségében álló, ötcsillagos Matild Palace szállodában.
Törökország mára már nemcsak nyári tengerparti célpontként él a köztudatban, hanem négy évszakos úti célként, amely gazdag kultúrával, művészettel, történelemmel és wellness-lehetőségekkel várja látogatóit – hangsúlyozta a nagykövet.

Tavaly több mint 250.000 magyar utazott Törökországba, és a 2025-ös év első negyedéves trendjei alapján ez a szám akár a 280.000 főt is meghaladhatja. Ugyanezen időszakban Törökország világszinten is történelmi rekordot döntött: 8,844 millió nemzetközi látogatót fogadott, akik 9,5 milliárd USD turisztikai bevételt generáltak – ez az ország eddigi legerősebb első negyedéves teljesítménye. Az idei év célkitűzése: 65 millió nemzetközi turista és 64 milliárd USD bevétel.
A rendezvény a magyar utazási irodák és turisztikai szakemberek számára jó lehetőséget biztosított a kapcsolatépítésre, valamint a legfrissebb törökországi turisztikai fejlesztések és trendek megismerésére.
A Török Turisztikai Promóciós és Fejlesztési Ügynökség (TGA) képviselőinek prezentációja során hangsúlyozták a magyar piac fontosságát Törökország számára. Kiemelték továbbá, hogy az elmúlt években egyre növekvő érdeklődés tapasztalható a kulturális, gasztronómiai, wellness- és aktív turizmus iránt. Rámutattak arra is, hogy Törökország nem csupán egy nyaralási célpont, hanem élményalapú utazási lehetőség, amely egész évben változatos lehetőségeket kínál.
A Turisztikai Világszervezet adatai szerint Törökország tavaly a világ negyedik leglátogatottabb országa lett 62,2 millió nemzetközi beutazóval. 2025-ben újabb csúcsot várnak, 65 millió turistával és 64 milliárd dollárnyi bevétellel. A magyar turisták számának látványos növekedéséhez az eseményen szintén jelen lévő Turkish Airlines is hozzájárul.
A török nemzeti légitársaság napi három járatot is közlekedtet Budapest és Isztambul első számú, európai oldalon lévő repülőtere között. Emellett heti háromszor az Isztambul ázsiai oldalán fekvő légikikötőbe is szállít utasokat a magyar fővárosból.
Az egyre bővülő utasforgalomhoz a GoTürkiye hivatalos török turisztikai weboldal is hozzájárul, amely, mint ahogy az egyik prezentációból megtudhattuk, a közösségi média említések alapján az első számú idegenforgalmi oldalnak számít a világon. Csak az Instagramon csúszik a második helyre, Ausztrália hivatalos turisztikai platformja mögé.
A sajtótájékoztatón bemutatták az ország kiemelt célpontjait, így a magyar utazók körében népszerű tengerparti üdülőhelyek mellett a történelmi emlékekben gazdag fővárost, Isztambult és a csodálatos Kappadókiát.
