Az évek alatt ikonikussá vált Előzd meg a Fogaskerekűt! családi sportnap elnevezése árulkodó: célja, hogy a rajthoz állók a Fogaskerekű vasúttal egyidejűleg startolva, de előbb érjék el a Széchényi-hegy Gyermekvasút végállomást, mint maga a piros vonat. A futás, kerékpározás és túrázás rajongóinak április 27-én újra versenybe lehet szállni a Fogaskerekűvel!A két végállomás közötti távot jellemzően alig 16 perc alatt teszi meg a 60-as villamosként is ismert Fogaskerekű, tehát a bátor vállalkozóknak mindössze ennyi idő áll rendelkezésre, hogy teljesítsék a 4 kilométeres távot. A feladatot tovább nehezíti, hogy az útvonal során 325 méternyi szintemelkedővel is számolni…
tovább olvasomCímke: fogaskerekű
Téli üzemszünet a fogaskerekűn
Autóbuszok járnak a fogaskerekű helyett egész télen, az ideiglenes üzemszünet a tervezett tavaszi pályafelújítás végéig tart. A téli pihenőt az energia- és gazdasági válságra hivatkozva rendelték el. A fogaskerekű október 3-a óta nem jár pályafelújítás miatt; a buszos pótlás a cég korábbi közlése szerint eredetileg november 17-éig tartott volna, de a bejelentett téli leállás miatt a fogaskerekű másnap sem indul el. A járat ideiglenes szüneteltetéséről a Fővárosi Önkormányzat, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a BKV Zrt. döntött – közölte a BKK pénteken. A közlemény szerint az intézkedésnek köszönhetően több mint…
tovább olvasom