toptúra hírlevél 2025/9 – 2025. április 14.

Különvonattal Kassán

A SLOVAKIA TRAVEL és a Hotelpremio Group rendhagyó workshopra hívta meg március 25-én a szlovák és magyar turisztikai szolgáltatók valamint az újságírók népes csapatát, hogy rendkívül kényelmes körülmények között, erre az alkalomra bérelt, a „boldog  békeidőkben” használt, elegáns vasúti kocsikban tárgyaljanak, szerezzenek új információkat Szlovákia egyre bővülő turisztikai kínálatáról.

A rendezvény helyszínként szolgáló vasúti kocsikban az utazás ideje alatt 25 szlovák kiállító – régió, város, szálloda, utazás- és program szervező – mutatkozott be, amelyet kassai városnézés, a történelmi belváros látnivalóinak rövid megtekintése, majd a Villa Sandi City Park Resort exkluzív éttermében kitűnő, közös ebéd követett.

Sona Jelínková, a SLOVAKIA TRAVEL budapesti képviselet-vezetője a találkozó összefoglalójaként a vonaton megállapította, rendkívül sikeres volt az újszerű kezdeményezés, ahol a két ország partnercégeinek munkatársai és a sajtó képviselői nem csupán bemutathatták „személyre szabott” prezentációikat, hanem kötetlen beszélgetés közben lehetőség nyílt egymás munkájának, a szabadidős és az üzleti turizmus fejlesztési lehetőségeinek, elvárásainak  átbeszélésére is.

Gyenesdiás borászati kalauza

Bár még messze a hagyományos nyári szezon kezdete a Balatonnál, Gyenesdiáson a tavasz is aktívan telik. Az elmúlt évek tapasztalatai, a vendégek és a szállásadó partnerek visszajelzése alapján készült el Gyenesdiás új kiadványa, amely a helyi és a környékbeli borkultúra iránt érdeklődő vendégek számára nyújt tájékozódási pontot.

A Borászati Kalauz hiánypótló kiadvány, hiszen a Nyugat-Balaton régió kiváló borászatait, szolgáltatásaikat és kínálatukat röviden bemutató, praktikus szóróanyag kiegészíti Gyenesdiás már meglévő kiadvány-portfólióját. Azok a vendégek, akik meg szeretnék ismerni a zalai és Balaton-felvidéki borvidékre jellemző szőlő és borfajtákat, keresik az autentikus élményeket, borkóstolási és –vásárlási lehetőségeket a Borászati kalauzzal hasznos segítséget kapnak a borkultúrában való kalandozáshoz.

A kiadvány által nyújtott megjelenési, hirdetési lehetőséghez 14 környékbeli borászat és szolgáltató csatlakozott, így Nemesvitától, Balatongyörökön, Vonyarcvashegyen, Gyenesdiáson és Cserszegtomajon át egészen Nagyradáig megismerhetjük a térség kiváló borászatait, pincéit és nagy hagyományokkal büszkélkedő borkultúráját.  
A Borászati kalauz nyomtatott formában elérhető a Tourinform Gyenesdiás irodájában, a környező települések Tourinform irodáiban, továbbá a Gyenesdiási Turisztikai Egyesület szállásadó partnereinél. Digitális formában Gyenesdiás turisztikai weboldalán is megtekinthető.

City break Lengyelországban

A Lengyel Intézet adott otthont április 8-án a Lengyel Idegenforgalmi Szervezet tavaszi prezentációinak. A rendezvény apropóját a Wizzair és a Ryanair új járatindításai adták, melyekkel júliustól Katowice, Wrocław is Gdańsk is közvetlenül elérhetőek lesznek Budapestről.

A Lengyel Idegenforgalmi Szervezet hazai képviseletének vezetője, Farkas Melinda elmondta, hogy 2024-ben jelentősen nőtt magyar turisták száma Lengyelországban, különösen a közelebbi „Kis-Lengyelország” térségében, ott is elsősorban Zakopanéban érzékelhető a „magyar invázió”. A pozitív trendre építve a szervezet április 1–30. között nyereményjátékkal egybekötött kampányt indított a Szia Lengyelország! weboldalon.
A Ryanair új járata kapcsán megtudtuk, hogy Katowice, az egykori iparváros teljes megújuláson ment keresztül, ezért gondolkodhatunk akár egy hosszú hétvégében is, hiszen a város és a sziléziai régió olyan izgalmas lehetőségekkel várja az érdeklődőket, mint pl. a zabrze-i Guido bánya, Jasna Góra, a częstochowai zarándokhely, vagy Lengyelország legrégebbi vidámparkja a Legendia park. A természetkedvelők elindulhatnak Szczyrk vagy Wisla környékére is kirándulni.
Wrocław, Alsó-Szilézia fővárosa Krakkó méltó vetélytársa lehet, ha történelmi lengyel városról van szó. Akár családosan is megnézhetjük a wrocławi Botanikus Kertet, vadászhatunk applikáció segítségével közel 800 törpeszoborra, sétálhatunk Wrocław 100-nál is több hídján át, de elmehetünk az ország legnagyobb állatkertjébe az Afrikáriumba, vagy a víz múzeumába, a Hydropolisba, de a gyerekek számára talán a legizgalmasabb a Kolejkowo miniatűr kiállítás vasútmodellekkel fűszerezve.

Gdańsk, a Hármasváros legfontosabb városa sokunk számára csalogató lehet különleges hanza városi hangulatával, színes házaival és tengerpartjával. Ország Anna a képviselet idegenforgalmi szakértője bemutatta, mennyi mindent csinálhatunk egy city break során Gdańskban, legyen az történelmi jelentőségű hely, mint a Második Világháború Múzeuma vagy a Szolidaritás központ, a homokos strandok, a remek éttermek, és a két másik város Gdynia és Sopot által kínált kulturális lehetőségek.
A lengyel fővárost Agata Rybkiewicz, a varsói Convention Bureau referense mutatta be a vendégeknek. Varsó egy nem mindennapi főváros, hiszen folyamatosan változik, és mindenki számára tartogat lehetőségeket. A Łazienki park, Chopin öröksége és a Királyi út Varsó klasszikus arcát mutatja, a régi lepukkant iparnegyedek ma már modern bevásárló negyedekként, tudományos központokként várják az odalátogatókat.
Poznańt Jan Mazurczak, a helyi Idegenforgalmi Hivatal vezetőjének az előadásából ismerhettük meg, aki számos magyar vonatkozásra is kitért a várossal kapcsolatban, de olyan szimbólumokat is megismerhettünk, mint a városháza tornyán viaskodó kecskék, az igencsak laktató Szent Márton kifli, vagy a focimeccsek kapcsán elhíresült The Poznan „tánc” is. A lengyel történelem kezdetét a Poznani Kapu interaktív múzeumban, a második világháború kódfejtésének történetét a legendás Enigma múzeumban ismerhetjük meg.
A lengyel légitársaság, a LOT képviseletében Antoni Krisztián elmondta, hogy a napi négy varsói járat mellett tervezik az ötödik járat elindítását is, hogy Varsón keresztül 11 lengyel város legyen elérhető a belföldi forgalomban. Tavaly 10 millió utast szállítottak, ezt növelni szeretnék, ahogyan a flottájukat is 30 új géppel növelik.
Pusztay Sándor