Táncolj, bringázz, túrázz és evezz a Dunakanyarban!
A színházi előadások és a zenei programok mellett ingyenes természetjáró gyalogtúrákkal, valamint kerékpározással kombinált kenutúrákkal is várják a látogatókat a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozón június 23. és 26. között Nagymaroson.
Kerékpározás hazánk egyik legszebb bringaútvonalán, kenuból, a Duna közepéről megcsodálni és felfedezni a Dunakanyar rejtett kincseit vagy bebarangolni a Börzsöny és a Pilis panorámában gazdag túraútvonalait – a VéNégy Fesztiválon ez is lehetséges: idén először természetjáró programok is színesítik a programot. A szervezők célja ugyanis, hogy a festői környezetben elterülő helyszín természeti értékeire is felhívják a figyelmet.

Gyalogtúrákon járható be a Szent Mihály-hegy, Zebegény és Törökmező, míg a túlparton Visegrád, valamint hajóra szállva Dömös és a Pilis is felfedezésre vár, olyan legendás helyeket érintve, mint a lélegzetelállító kilátást kínáló Prédikálószék és a Spartacus-vadászösvény.
A Magyar Kajak-Kenu Szövetség – Hazai Vizeken vezetésével kerékpározással egybekötött vízitúrákon vehetnek részt a fesztiválozók. A délelőtti túrákon a Duna mellett Szobig teker fel a csapat, majd onnan egészen a fesztivál helyszínéig eveznek vissza. Míg délután elsőként kenuba szállnak, áteveznek a Dunakanyar legcsodálatosabb pontjára, a Kisoroszi Szigetcsúcsra, majd le Verőcére, ott pedig nyeregbe pattannak, hogy kétkeréken térjenek vissza a fesztiválra.

Idén a fesztiválon olyan zenekarok lépnek fel, mint a Tankcsapda, Road, Halott Pénz, Carson Coma, Vad Fruttik, Russkaja, hiperkarma, vagy az Irie Maffia. Így azért, hogy az apukák és az anyukák felhőtlenül bulizhassanak, kinyit a VéNégy Ovi, ahol a gyerekek szakemberek felügyelete mellett játszhatnak. De sok más izgalmas program is várja a legkisebbeket a fesztiválon.
A Kabóca Bábszínház Danny mesél: A fán lakó gyermekek és a Kodzsugukila, a boszorkány című előadásai, irodalmi kuckó, napközbeni filmvetítések és kézműves programok. Az öko-játszóházban pedig játékosan tanulhatnak a környezetvédelemről: kipróbálhatják a nagy hulladékválogató művet, szelektív kukákba csúzlizhatják a szemetet, míg a tavat a veszélyes anyagoktól menthetik meg.
Mindemellett utcaszínházi előadások, tűzzsonglőrök, gólyalábasok és egy kuriózumnak számító VR színházi attrakció is látható lesz június 23. és 26. között Nagymaroson. Akik egy igazi családbarát fesztiválra vágynak vadregényes környezetben, de mégis közel Budapesthez, azoknak érdemes a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozót választani.
A természetjáró programokon való részvétel VéNégy Fesztivál karszalaggal ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött.
A modern Pozsony
Az Óvárostól, a Duna partja mentén, alig tízperces sétával jutunk el az Öreg- és az Apolló-híd között található Eurovea bevásárlóközponthoz. A 2010-ben átadott épület előtt terül el a Stefánik tér, jobb oldalán pedig a Szlovák Nemzeti Színház. Innen indul az a rendkívül látványos magas épületekből álló, sokemeletes lakó- és irodaház park, amely az egyre bővülő modern Pozsony egyik látványossága.

Az egykor régi, kihasználatlan ipari övezetet több mint tíz évvel ezelőtt kezdték el újraéleszteni. Elsőként a már említett Eurovea bevásárlóközpont, valamint a hozzáépült Sheraton hotel készült el, majd fokozatosan szinte gombamód nőttek ki az érdekes architektúrájú épületek. A városrészt a világhírű Zaha Hadid vezette nemzetközi tervező iroda tervezte. A Sky-park épületegyüttesből jelenleg három torony épült fel, de a tervek szerint 2026-ra a többi is elkészül.
Az egyre bővülő modern Pozsony lassan a magas épületek és felhőkarcolók városa is lesz, és a Duna-mentén korzózva a történelmi központ mellett, ezeket is érdemes felfedezni.

Éjszakai Túra, ahol a legendák életre kelnek
Tardona és Mályinka Község Önkormányzata közös programot tart a múzeumok éjszakáján, 2022. június 25-én, a tardonai Jókai Mór Emlékszoba és Tájházat és a mályinkai Ökoturisztikai Látogatóközpontot összekötő tanösvényen. Az érdeklődők egy oda-vissza 7 km-es dombos-völgyes útvonalon túrázhatnak, az útvonalat akadályok, ügyességi és műveltségi feladatok nehezítik majd. Az éj leple alatt a feladatok megoldása közben megelevenednek a helyi és környékbeli legendák és a Szent Iván éjszakájához fűződő alakok, varázslatok, tűzugrás.

A feladatok megfejtéséhez látogatást kell tenniük a túrára érkezőknek a Jókai Mór Emlékszoba és Tájházban, valamint az Ökoturisztikai Látogatóközpontban is. Elsősorban csapatok jelentkezését várják a szervezők. A túra elérhető minden korosztály számára. 18 éves kor alatti fiatalok szülői kíséret nélkül, szülői beleegyező nyilatkozat leadása után részt vehetnek a túrán (a szülői nyilatkozat mintát a szervezők kérés esetén e-mailben megküldik).

A Jókai Mór Emlékszoba és Tájház Magyarország második leglátogatottabb Jókai emlékhelye, ahol emléket állítunk a község múltjának, a bujdosó Jókai Mórnak, Telepy Károlynak és Muraközy Jánosnak. Minden év március utolsó szombatján kerül megrendezésre a Jókai Mór Emléktúra, amelyre több százan érkeznek az ország minden vidékéről és a határon túlról is. A pandémia időszakában az Emléktúra elmaradt, az új Tanösvényen az éjszakai túrával szeretnénk pótolni az elmaradt élményeket. (Ez az útvonal nem a Jókai Mór Emléktúra útvonala lesz!)

A mályinkai Ökoturisztikai Látogatóközpont 2022. júniusában nyitja meg kapuit, itt bemutatásra kerül a Bükk hegység élővilága, a környék hagyományos erdészeti mesterségei, Mályinka őstörténete, a mályinkai farkasember legendája. A két létesítményt összekötő tanösvény megnyitója az éjszakai túra napján lesz.
A rendezvény látogatása előzetes regisztrációhoz kötött. Regisztrálni az alábbi e-mail címen lehet: tardona.tura@gmail.com, információs telefonszám: Pál Lilla 06704342975.
Egyéb információk hamarosan a „Jókai Mór Emlékszoba és Tájház”, valamint a „Tardona Község Önkormányzata” facebook oldalakon.
A túra a Jókai Mór Emlékszoba és Tájházból indul (3644 Tardona, Jókai Mór utca 1.) Mályinka Ökoturisztikai Látogatóközponthoz (3645 Mályinka, Lillafüredi út 49.), ahonnan Tardona Sporttelepre (3644 Tardona, Hunyadi János utca) érkezik, összes távolság 7 km.
Az induló csapatokat három kategóriában díjazzuk.
Részvételi díj: 300 Ft/fő (ami tartalmazza a túra teljesítése után a teát vagy limonádét vagy bólét, zsíros kenyeret vagy szendvicset, belépést a koncertre)
Sátorral érkezőknek a sátorhely díja zuhanyzó használattal: 500 Ft/sátor.

Program:
14.00-tól várjuk a sátorral érkezőket Tardona Sporttelepen (a sátrakat a sportpályán lehet felállítani, a területen vizesblokk található)
18.00-21.00: Látogatás a Tájházban, túrázók érkezése, sorszám, térkép, menetlevél kiosztása a regisztrált túrázó csapatok számára
21.00-tól a csapatok indítása 10 percenként történik
21.00- 00.00: túrázás, akadályok, feladatok megoldása. Az akadályok és feladatok a Tardona és Mályinka községek történelméhez, legendáihoz és Szent Iván éjjeléhez fűződnek (a túra esős idő esetén is megtartásra kerül, ez esetben az eredetileg 6 állomásos akadály kiegészül egy rövid szakaszon sáros akadálypályával!)
00.30: eredményhirdetés, tábortűz gyújtás
00.45: Juhász Marcell koncert (Juhász Marci a Csillag Születik felfedezettje, a Nomad zenekar korábbi énekese)

Kísérő programok:
18.00-23.00: múzeumi programok a Tájházban: bodzasíp faragás, múzeumi tárgyak kipróbálása: vasalás parazsas vasalóval, mosás mángorlóval, darálás kézi darálóval, tárlatvezetés petróleumos lámpával (a múzeumi programokra várjuk azokat is, akik nem vesznek részt a túrán, a belépés ingyenes, de regisztrációhoz kötött, részvételi igényét itt jelezheti: tardona.tura@gmail.com)
A rendezvény helyszínén büfé várja a túrázókat (lángos, hamburger, gyros, hot-dog, üdítő, alkoholos italok).
