A Csallóköz természeti kincse a víz

A Pozsony és Komárom között, a Nagy-Duna bal partját alkotó Csallóköz a történelem minden időszakában fontos szerepet töltött be a területet éppen birtokló vagy éppen bitorló aktuális hatalom életében.Időről-időre más volt a terület fő funkciója. Volt, amikor a hajózást befolyásoló szerepét használták ki, máskor az átjárhatatlanság miatt védelmi funkciót látott el, de a mezőgazdasági és élelmezési szerepe mindig kiemelkedő volt.Az utóbbi mellett, a 2000-es évtizedekben a szabadidő hasznos eltöltése és az egészségügyi rekreáció kezd teret nyerni.  A turizmus szakemberei igyekeznek minél szélesebb tömegek részére hozzáférhetővé tenni a lehetőségeket. De hogyan…

tovább olvasom

toptura.hírlevél 2021/17.

Asztronómiai toronyóra Óbesztercén A Zsolnától több mint harminc kilométerre található Óbesztercén (Stara Bystrica), 2009-ben adták át azt az asztronómai toronyórát (Orloj), amelyen reggel nyolc és este tíz óra között, óraütéskor felvonul hét ószláv szent: Ciril, Metod, András, Benedek, Gorazd, Bystrik és Béla. A település fő terén álló épületen az óra szíve, az úgynevezett asztroláb, a csillagászati óra, amelyet Prágából érkező mesterek készítettek. Az óraszerkezetben elhelyezett csillagászati adatok Óbesztercére lettek beállítva, tehát azok nem a prágai Orloj szerkezetét utánozzák, hanem a tervezők az épület földrajzi-, és csillagászati elhelyezkedését vették figyelembe. Az…

tovább olvasom

Meseszép tanösvény Tiszakécskén

Befejeződött a Holt-Tisza rehabilitációja Tiszakécskén, három holtág élővilágát élesztették újra. A négy éve indult beruházással az elmúlt évtizedek során meggyengült vízi élőhelyek újraélednek és megfelelő otthont adnak a terület hal-, kétéltű- és madárállománya számára. A folyamatban lévő műszaki átadás során már látható, hogy újra erőre kap a helyi élővilág. A helyiek számára egy kiváló kirándulóhely jött létre, amely a tanösvény révén lehetőséget kínál a helyi oktatási intézményeknek a természetismereti foglalkozásokra is. Ezek során a gyerekek megismerhetik a Holt-Tisza értékes élővilágát és a természetvédelem működését.Turisztikai szempontból is jelentős a holtágak megújítása,…

tovább olvasom