„Állati Kör” – A Fővárosi Nagycirkusz felelős állattartásról szóló fóruma

„Állati Kör” címmel rendezték meg a Fővárosi Nagycirkusz állatvédelmi szakmai fórumát, amely első alkalommal a szánhúzó kutyák világát állította a középpontba. Az esemény-sorozat célja, hogy ráirányítsa a figyelmet az állatok értékeire, a felelős állattartás fontosságára, valamint bemutassa a szakterületek sokszínűségét. Fekete Péter főigazgató köszöntő beszédében úgy fogalmazott: a cirkuszművészet tudományos hátterével is foglalkozó Nemzeti Cirkuszművészeti Központ egy kultúrstratégiai intézmény, amely komoly felelősséget jelent. Igazi haszonélvezői az állatok is. Az intézményben tudományos alapon elemzik az ember és állat együttélését, ezáltal a naponta a Fővárosi Nagycirkuszba ellátogató 2800 néző is megérezheti a felelős állattartás fontosságát.
„Ez az alkalom egy kezdet, egy meghívás a közös gondolkodásra, inspirálódásra és párbeszédre” – mondta Petró Eszter biológus, etológus, viselkedéskutató. A Fővárosi Nagycirkusz állatjóléti referense kiemelte: a Fővárosi Nagycirkusz előadásain a nézők leggyakrabban kutyákkal, lovakkal, papagájokkal, galambokkal és macskákkal találkozhatnak. A cirkusz világa a kezdetektől szorosan összefonódott az állatok jelenlétével, éppen ezért különösen fontos, hogy hozzájáruljunk a természet és az élővilág megóvásához szükséges szemléletformáláshoz. A Fővárosi Nagycirkusz előadásai az ember és az állat együttműködésének meghatározó pillanataira is felhívják a figyelmet, az intézmény oktatási programjaiban pedig a felelős állattartás üzeneteit juttatják el különböző csoportokhoz. Az intézményben dolgozó állatok számára nemcsak a megfelelő állatjóléti feltételeket kell biztosítani, hanem kutatásokkal és közös gondolkodással az állatok jóllétével kapcsolatos fejlesztésekhez is hozzájárulhatnak. Ebből a küldetésből született meg az „Állati Kör”, amely az állatokkal kapcsolatos területeket és a felelős állattartás fontosságát állítja fókuszba.

Pallós László országos állatvédelmi főfelügyelő a szakmai fórumon elmondta: lehetnek bármilyen szigorúak a jogszabályaink, az igazán hatékony módszer az, ha a legkisebb korosztálytól kezdve felhívjuk a figyelmet a felelős állattartás fontosságára és ennek – álláspontja szerint – a Fővárosi Nagycirkusz is a terepe lehet. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Állategészségügyi és Állatvédelmi Igazgatóságának osztályvezetője úgy vélte: a varázslat a cirkuszban már régóta nem azáltal történik meg, hogy vadállatokat kényszerítenek olyan produkciókba, amelyek abszolút nem illenek a természetükhöz, hanem a manézsban az állati kreativitás, az emberi művészet, az ember és állat harmonikus együttműködése nyilvánul meg szemléletformáló módon.
Dr. Varga Attila, az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar Ember-Környezet Tranzakció intézet habilitált docense szerint egyre inkább elszakadtunk a természettől és az állatok, mint a természet nagykövetei segíthetnek visszatalálni az élővilághoz.
Magyarországon az 1950-es évek óta ugrásszerűen megemelkedett a háziállatot tartók száma, olyannyira, hogy jelenleg több háziállat él a családokban, mint amennyi gyereket nevelnek. Ahogyan a cirkusz is felelősen beengedi a művészeti világba az állatokat, úgy a pszichológiának is ki kell mozdulnia az ember-központúságból.
A szakmai fórumon a civil szervezetek képviselő is beszámoltak az állatvédelemmel és a felelős állattartással kapcsolatos tapasztalataikról, elsősorban a Fővárosi Nagycirkusz „Karácsonyi CsodaShow” című előadásában is látott szánhúzó kutyák szempontjából. 
A Fővárosi Nagycirkusz következő előadása, a Cirkuszherceg február 8-tól tekinthető meg.