A Szlovák Turisztikai Képviselet és a Szlovák Kulturális Intézet szervezésében a közelmúltban mutatkozott be Budapesten Radúz Dula, Szlovákia Közlekedési és Építésügyi Minisztériuma turisztikai részlegének tavasszal kinevezett vezérigazgatója.
Sona Jelinková, a Szlovák Turisztikai Képviselet vezetője köszöntőjét követően Radúz Dula bemutatkozó előadásában elmondta, hogy boldogsággal tölti el a magyarok utazási kedve, melynek megmaradásáért igyekeznek minél többet tenni. A statisztikák szerint a belföldi kirándulók után hazánkból, Lengyelországból és Csehországból látogatnak legtöbben Szlovákiába, jellemzően a Tátrába. A népességarányos beutazók száma Magyarországról a legmagasabb.
A vezérigazgató arra is kitért, hogy szomszédunkban – ahogy tavasszal –, most is nagyon komolyan veszik a vírushelyzetet, s mindent megtesznek, hogy megakadályozzák a járvány terjedését. Európában Szlovákia a legkevésbé fertőzött országok egyike, utazási szempontból is biztonságos ország. A magyarokat arra buzdította, amennyiben a kiutazási rendelkezések lehetővé teszik, bátran tervezzenek utazást a szomszédos országba.
A program további részében a történelmi Szepesség, a Szlovák Paradicsom és Igló képviselői mutatták be, mennyi történelmi, kulturális értékkel és természeti szépséggel várják a magyarokat.
A Szepesség középkori váraival, gótikus kincseivel, természeti látnivalóival olyan kombinációt alkot, amely egyedülálló Szlovákia kínálatában. Köztük számos középkori építészeti és vallási emlék az UNESCO világörökségi listáján is szerepel.
A Szlovák Paradicsomban számos aktív kihívás érhető el. Így lehet sziklát mászni, ejtőernyőzni, kisgépes sétarepülést tenni, raftingolni, nordic walking túrákon részt venni, lovagolni. Télen a klasszikus lesiklás és sífutás mellett izgalmas túrát tehetünk akár a befagyott Hernád jegén, de a legizgalmasabb kihívás megmászni a megfagyott vízesések jégfalát.
Igló városa – mely a Szlovák Paradicsom kapuja, továbbá a szepességi túrák origója is – egy egész hétvégére való látnivalót kínál. Ezek között néhány „leg”-et is találunk. Itt áll – jelentős méretű harangjaival – Szlovákia legmagasabb templomtornya, csodás panorámát kínálva úgy a környékre, mint a városra. Letekintve láthatjuk alattunk Szlovákia leghosszabb ovális terét. Néhány éve egy szavazáson Iglót választották a szlovákiai városok legszebbikének, melyhez jelentős mértékben hozzájárultak az óváros szépen restaurált történelmi épületei.
Bízunk benne, hogy a minél közelebbi jövőben felkereshetjük a Budapesttől 250–300 kilométerre található látnivalókat.