2023. augusztus 27-én sok-sok salgótarjáni természetjáró több évtizedes álma vált valóra: ismét megnyitotta kapuit a Medves vidékének egykor népszerű turista-létesítménye, a Dornyay turistaház. A salgói vár alatt található, megújult hajdani menedékház ugyan – pályázati kötöttségek miatt – új funkciókat kapott, ünnepélyes keretek között átadott helyiségeit mégis örömmel vették birtokukba a környéken barangoló kirándulók.
Az 1935-ben épült turistaházat az 1990-es rendszerváltás után bezárták, az ezt követő években pedig teljesen kifosztották. Az egyre rosszabb állapotú épületet 2018-ban a városi önkormányzat vásárolta meg, majd az egy évvel később végrehajtott állagmegóvó felújítás keretében lecserélték a beomlott tetőt, bevakolták és lefestették a homlokzatot.
A rekonstrukció 2021-től pályázati forrásból folytatódott. Salgótarján és a szlovákiai Gács önkormányzata közös pályázatot nyújtott be, amely az egykori, mai határainkon átnyúló Nógrád vármegye kulturális és történelmi öröksége védelmére irányult. A pályázati forrás eredményeként az egykori turistaház kulturális és turisztikai célú belső felújítása valósult meg.
Az épület földszintjén Mustó János festőművész szlovák és magyar hagyományokból, gyökerekből táplálkozó életművét állították ki, míg az emeleten felvidéki festők alkotásaiból nyílt tárlat.
Az 1930-as évek stílusában berendezett turistaszállást idéző Dornyay-emlékszoba dr. Dornyay Béla munkássága előtt tiszteleg, a természetbúvár szoba pedig izgalmas foglalkozások helyszíne lehet kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Ebben a helyiségben egy rövidfilmet is megtekinthetünk, mely bemutatja az ikonikus épület múltját, valamint a környék látnivalóinak sokaságát.
Külön, kisebb rendezvények megtartására is alkalmas szárnyban kaptak helyet a Dornyay Bélát, a Magyarországi Kárpát Egyesület Salgótarjáni Osztályát (1923-1944), illetve a menedékházat archív fényképeken keresztül megidéző emlékfalak, valamint a korabeli turistaéletet jellemző tárgyakat, felszereléseket őrző vitrinek.
A Dornyay Ház mindezek mellett részben megőrizte turista jellegét: büfé és mellékhelyiségek állnak rendelkezésünkre, de megpihenhetünk az épület teraszán, vagy a szomszédos kerti pavilonokban is. A komplex létesítmény péntektől vasárnapig 10 és 18 óra között fogadja a látogatókat.
Szöveg és kép: Szepessy Gábor