Farsangi kerékpártúra

A Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség – Maketusz „Tekerj a zöldbe” sorozat részeként Szentendrére szervez farsangi kerékpártúrát az Omszki-tótól, Pomázi kitérővel, bárki számára teljesíthető, 24 kilométer hosszú útvonalon. A jelmezben érkezők ezúttal is ajándékra számíthatnak a MAKETUSZ-tól.
Időpont: 2022. FEBRUÁR 26., SZOMBAT, 10:30–13:30
Rajt: Budakalászi Sportcsarnok

A túrán a részvétel ingyenes, sőt, a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ) és a Szentendrei Önkormányzat jóvoltából frissítéssel várjuk a bringásokat. Mindenképpen számítunk rá, hogy jelmezben érkezzetek, a túráról fotók is készülnek majd, melyeket természetesen megosztunk a résztvevőkkel.
A találkozó és a visszaérkezés helyszíne Budakalásznál az Omszki-tó melletti parkoló, mely az Auchan parkolója felől közelíthető meg. Budakalász HÉV-vel is könnyen megközelíthető kerékpárszállítással, vagy bringával is ki lehet tekerni idáig kerékpárúton.
A találkozó időpontja február 26. szombat, 10:30 perc, indulás 11:00 órakor Szentendre felé a kerékpárúton. Szentendre szélén a benzinkutat elhagyva Pomáz felé fordulunk, majd a pomázi templomtól alacsony forgalmú úton közelítjük meg újra Szentendrét. Közben megtekintjük a Teleki emlékművet. Szentendrére érve vár ránk egy emelkedő, majd a patak mellett gurulunk le a Dunaparthoz. A Korzón a Barlangnál vár minket a frissítő 12:30-kor a Szentendrei Önkormányzatnak és a MAKETUSZ-nak köszönhetően. Szentendréről 13:00 körüli indulással a nemrég elkészült új Eurovelo 6 szakaszon bringázunk vissza a Lupáig és térünk vissza az Omszki-tó parkolójába.

Fotó: ridehard.hu

A túra nem a sebességről, hanem a jó társaságról szól, tehát bárkit, bármilyen kerékpárral szívesen látunk, célzottan a kezdőket is! Ami kötelező, a fejvédő használata, magabiztos kerékpárkezelés közúton, valamint a KRESZ ismerete és betartása. Fejvédőt csak korlátozott számban tudunk biztosítani, ezért akinek van, mindenképpen hozza magával és a jelmezét is ennek megfelelően tervezze. Szintidő nincs, lehetőleg egy csoportban szeretnénk haladni, mérsékelt tempóban.
A túra lebonyolítását a ridehard.hu jóvoltából két túravezető is segíti, akik végig pontos információkkal szolgálnak az útvonalat és a megállópontokat illetően. A túrára a tamas@ridehard.hu email címen jelentkezőknek az eseményt megelőzően pontos GPX tracket is küldünk.
A „Tekerj a zöldbe!” kerékpártúra sorozat a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség – Maketusz szervezésében, helyi szervezetek bevonásával az Aktív Magyarország támogatásával valósul meg. „Tekerj a zöldbe!” célja, hogy országszerte népszerűsítse a kerékpározást mindenki számára teljesíthető, könnyű kerékpártúrákkal. Facebook: https://www.facebook.com/tekerjazoldbe