Gyógynövény ismertető-gyűjtő kirándulás a Budai-hegyekben

A három évtizedes múltú Galagonya túrára minden hónap harmadik vasárnapján várják az érdeklődőket. A Széll Kálmán téren 9 órakor, „Az Óra” közelében gyülekeznek, és városi közlekedéssel jutnak ki az erdőbe. A túrát a gyógyfüvesség hazai apostola, az „örökifjú természetgyógyász” Gillich István (85), nyugalmazott agrármérnök vezeti, aki a legendás belgyógyász, Oláh Andor (+1994) úttörő tudományos munkásságának továbbvivője; családjában pedig a negyedik korosztály, aki gyógyászattal foglalkozik.

Fotó: Galagonya túra

A kirándulás néhány kilométer, kis szintkülönbséggel és beszélgetős pihenőkkel – ahol személyes szaktanácsadásra is van lehetőség -, tehát érvényes rá a régi hívószó is: „Idősebbek [avagy erőtlenebbek] IS elkezdhetik!”. Annál is inkább, mert a túrák során néhány könnyebb légző- és nyújtó jóga-gyakorlatban is részt lehet venni.
A túravezetés díja 700,- Ft, nyugdíjasoknak, munkakeresőknek, tanulóknak 500,- Ft, mely összeg az Oláh Andor alapította Magyar Természetgyógyászok Tudományos Egyesületét támogatja.
Április 17-ére a várható útvonal – mely mindig más: függvénye az időjárásnak ill. a növényzet fejlettségének is – a Szépjuhászné kisvasúti megállótól a Kis-Hárshegy; és ha így alakul, akkor Húsvétvasárnap jegyében a budaszentlőrinci pálos kolostorromot is érintjük, ahol a pálosokról is hallhatunk – a gyógyfüvészettel szintén kapcsolatos – ismertetést.
Időpont: április 17. vasárnap 9.00, találkozó a Széll Kálmán téren, az óra közelében.