A három évtizedes múltú Galagonya túrára minden hónap harmadik vasárnapján várják az érdeklődőket. A Széll Kálmán téren 9 órakor, „Az Óra” közelében gyülekeznek, és városi közlekedéssel jutnak ki az erdőbe. A túrát a gyógyfüvesség hazai apostola, az „örökifjú természetgyógyász” Gillich István (86), nyugalmazott agrármérnök vezeti, aki a legendás belgyógyász, Oláh Andor (+1994) úttörő tudományos munkásságának továbbvivője; családjában pedig a negyedik korosztály, aki gyógyászattal foglalkozik. A kirándulás néhány kilométer, kis szintkülönbséggel és beszélgetős pihenőkkel – ahol személyes szaktanácsadásra is van lehetőség -, tehát érvényes rá a régi hívószó is: „Idősebbek [avagy erőtlenebbek] IS elkezdhetik!”. Annál is inkább, mert a túrák során néhány könnyebb légző- és nyújtó jóga-gyakorlatban is részt lehet venni.
A túravezetés díja 700,- Ft, nyugdíjasoknak, munkakeresőknek, tanulóknak 500,- Ft, mely összeg az Oláh Andor alapította Magyar Természetgyógyászok Tudományos Egyesületét támogatja.
Pünkösd vasárnapján, május 19-én, a 11-es busz nagybányai úti végállomásától (tehát csatlakozni ott is lehet, kb. f10-kor) a legendás Libanoni Cédrushoz ‘zarándokolnak’; melynek egyaránt van szentírási és gyógyfüves vonzata is, hiszen az ószövetségi özönvíz történetet a sumer Gilgames-eposzból emelték át (jóllehet eredete ennél is ősibb). A főhőse Libanonba eredetileg cédrusokért vonult, hajóhad építéséhez; majd Enkidu halála után – aki előtte vetélytársa volt, de döntetlen küzdelmük után bajtársa lett – a halhatatlan Úm-napisti-hez fordul az örök élet titkáért. Ő mesél Gilgamesnek az egykori özönvízről, s az örök élet tüskés füvéről – amit a hős a tenger fenekén meg is lel, de amíg alszik, ellopja tőle és megeszi egy kígyó…
Gillich Apót – mely becenév arra is utal, hogy a magyar gyógyfüvesség egyik utolsó apostoli alakjáról van szó – arról is lehet majd kérdezni, hogy tanít-e újra fitoterápiát élőben idén ősszel?
Időpont: 2024. május 19. vasárnap 9.00, találkozó a Széll Kálmán téren, az óra közelében.
A túrán kapható lesz Gillich István tavaly megjelent Apiterápia című könyve. A könyvről egy korábbi cikkünkben olvashatnak: Apiterápia – A méhtermékek gyógyhatása
