Hogyan hozd ki a legtöbbet a kiskertedből?

Mi valójában a kiskert célja? Hogyan biztosítható az önellátás? Fóris Anna előadásában útmutatást kapunk egy mini ökoszisztéma létrehozásához, amelyet a kertünkben teremthetünk meg. Segítségével abból főzhetünk, amit megtermelünk, és amit megtermelünk, az valóban táplál majd minket. Ha pedig már önellátóak vagyunk, abban is gondolkodhatunk, miként hozhat bevételt a kiskert a számunkra.
Az előadó a saját példáin keresztül mutatja be:
– a kiskerti biotermesztés lehetőségeit, a
– a talajt, mint a növények immunrendszerét,
– a gyommentes kert- és időgazdálkodást,
– az önellátás alapjait,
– a profitáló kiskertet.

Fóris Anna 2022-ben nyerte el az Év Agrárembere kitüntető díj Zsűri különdíját. Családjával közösen működtetik pátkai ökológiai gazdaságukat, amellyel idén 10. Zöldségközösségi szezonjukat kezdik meg. Gazdaságuk három fontos pillére az önellátás, a Zöldségközösség és az iskolakert.
Annát amellett, hogy négygyermekes családanya, kiemelkedő társadalmi szerepvállalása teszi a közösség megbecsült tagjává, bemutatókertjükben gyakorlati lehetőséget nyújt a Waldorf-iskolások, egyetemi hallgatók és a helyi óvodások számára.
Minden érdeklődőt szeretettel várnak az ingyenes előadásra Csákváron a Geszner-házba!
Előadó:
Fóris Anna (okl. kertészmérnök, családi biogazdálkodó)
Az előadás ideje:
2024. január 24. (szerda), 18:00
Helyszín:
8083, Csákvár, Kenderesi u. 033/7 hrsz. Geszner-ház (a Kenderesi u. legvégén, a kőkapunál kell bekanyarodni a parkba)
A részvétel ingyenes! A várható nagy érdeklődésre való tekintettel regisztráció szükséges az info@provertes.hu e-mail címen. (A biztos ülőhely feltétele az előzetes regisztráció.)
Az előadást követően kötetlen beszélgetésre nyílik lehetőség forralt bor, forró tea és bivaly-szalámis szendvics kíséretében. Bővebb információk a szervezőről: www.provertes.hu