Az Európai Unió ingyenes InterRail-bérleteket biztosító, úgynevezett DiscoverEU-programja keretében, idén közel 800 magyar fiatal nyerhet ingyenes európai vonatbérletet – közölte Ujhelyi István szociáldemokrata európai parlamenti képviselő, a program mentora.
A program idei első kiírásában 35.500 ingyenes bérletet oszt ki az Európai Unió, ebből az előzetes kvóta alapján 779 jut majd a tizennyolc éves magyar fiataloknak. A magyar fiataloknak járó kvóta későbbi megemelése idén is várható, köszönhetően annak, hogy Magyarországon rendszeres a túljelentkezés az ingyenes utazási lehetőségre.
Az érintett fiataloknak április végéig le kell adniuk jelentkezésüket az Európai Bizottság erre a célra készített online felületén. Ebben a pályázati körben azok a fiatalok pályázhatnak, akik 2005. július 1. és 2006. június 30. között születtek, ezt a két dátumot is beleértve. Az uniós tagországok állampolgárai mellett ezúttal is pályázhatnak az Erasmus+ programhoz társult nem uniós országokban élő fiatalok is, így például Észak-Macedóniából, Izlandról, Liechtensteinből, Norvégiából, Szerbiából vagy Törökországból.
Azok, akiket ebben a pályázati körben kiválasztanak és ingyenes InterRail-bérletet nyernek, legfeljebb harminc napig ingyen utazhatnak majd Európában a 2024. július és 2025. szeptember közötti időszakban.