A Burgtheater és a Bécsi Városháza között immár 25. alkalommal nyitotta meg kapuit a Jégálom, a Wiener Eistraum. 1996-ban még csupán 1.800 négyzetméteren, az idén már több mint 9.000 négyzetméteres jégpályával várja a korcsolyázni vágyókat a Bécsi Jégálom. Az belvárosban az évek során az egyre bővülő hatalmas korcsolyapályához kapcsolódik a romantikus ösvény a parkban, ahol a fák alatt kanyargó úton lehet korcsolyázni, illetve a tavaly felavatott Sky Rink Jégterasz, a korcsolyapálya emeletei része is. Idén már ezt fejlesztik tovább: a 120 méter hosszú emelkedő, ami a jégteraszra vezet fel, most részben fedett lesz és napnyugta után lenyűgöző fényjátékkal világítják majd meg.
Továbbra is külön gyakorlópálya segíti a kezdő korcsolyázókat és a gyerekeket, illetve a bécsi óvodák és iskolák is ingyen használhatják a Wiener Eistraum pályáját tanítási napokon 10-16 óráig. Most is kialakítják a nagy sikerű curling-pályákat, ezen kívül pedig idén egy nagyjából 20 fő befogadására képes faházat is felállítanak a Rathausparkban, saját curling pályával és cateringgel, amit privát és céges rendezvényekre is ki lehet bérelni.
Bécs legnagyobb ideiglenes jégpályája elnyerte az ÖkoEvent díjat. A tudatos hulladékkezelésen túl a gasztronómiai standok újrahasznosítható edényekben, bio minőségű élelmiszereket és hazai termelésből származó kulináris kínálatot biztosítanak a látogatónak. A Wiener Eistraum honlapja: https://www.wienereistraum.com/