Újdonságokkal és óvintézkedésekkel várják a gyerekeket az idei Vándortáborok. Az Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztosi Iroda idén már negyedszer szervez Vándortáborokat. Az egyhetes nyári táborok június 16-ával indulnak.
A Vándortáboroztatás talán soha nem volt még annyira fontos, mint most. Március 16-tól a diákok élete is gyökeresen megváltozott. Nem mehettek iskolába, nem találkozhattak társaikkal, nem lehettek közösségben, sportolási lehetőségeik is drasztikusan csökkentek. A Vándortábor minderre gyógyír. A gyerekek a természetben lesznek, mozognak és élvezik a közösséget. A szervezők idén különösen nagy figyelmet fordítanak az egészségügy kérdéseire, az egészségügyi biztonságra –hangzott el a program tájékoztatóján.
A gyermekek egy héten keresztül viszonylag zárt közösségben lesznek, kizárólag a természetben közlekednek, így a külső kontaktusok száma minimális, ezért a Vándortábor alapvetően a legbiztonságosabb táborozási formák egyike.
Az Országos Erdészeti Egyesület által koordinált Erdei Vándortábor Programban idén a gyerekek már 9 útvonalon ismerhetik meg a Bakony, a Börzsöny, a Mátra, a Mecsek, a Pilis, a Vasi-hegyhát, a Zemplén, valamint a Zselic és a Vértes természeti, illetve kulturális értékeit.
A Bringásvándorok már 8 útvonalon járhatják be az országot. A korábbiak közül szinte változatlanul marad a Felső-Tisza-vidék, az Őrség, a Déli-Bakony, Bükk és Aggteleki-hegység és a Körösök-völgye, kicsit könnyebb lesz a Cserhát – Börzsöny – Dunakanyar útvonal.
A vízi vándortáborba jelentkezők idén is a Szigetközben, a Felső-Tiszán, a Bodrogon, a Körösök vidékén, a Dunakanyarban, valamint a vadregényes Tisza-tó tanösvényein túrázhatnak.
Idén először indul Zarándoktábor a Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája közreműködésével. Az idei próbaév útvonala a Balaton északi partjáról indul és a Szent Márton hegyen ér véget. (erdeivandor.hu)