Kedden nyílik az Ördögkatlan Fesztivál, amelynek a Pécs környéki kis falvak adnak otthont immár 17. alkalommal. A július 30. és augusztus 3. közötti fesztivál fő jellemzője a műfaji sokszínűség, melynek célja, hogy a térség kulturális értékei, művészeti ágai bemutatása mellett teret adjanak nívós komoly- és könnyűzenei koncerteknek, kiállításoknak, hagyományos és kísérleti színházi előadásoknak. De lesz vezetett túra a Szársomlyóra, ékszerkészítés és közös festés is.
2008-ban egyik védnökük, Cseh Tamás nyitotta meg az első fesztivált, Törőcsik Mari pedig hol a helyszínen, hol telefonon adta áldását erre a „nemnormális” közösségi eseményre. Bár ők már nincsenek velünk, szellemiségük tovább él a fesztiválon, amelyre sokezer látogató érkezik itthonról és külföldről is.

Nagyharsányban, Beremenden, a palkonyai Mokos Pincészetnél és a Kisharsányhoz tartozó Vylyan szőlőbirtokon zajló fesztivál programjában 66 színházi előadás, 119 zenei program, 36 családi és 33 irodalmi program szerepel, valamint 48 workshop és 26 kiállítás.
A kiemelt események között lesz a kolozsvári filmes hallgatók által készített Drakula halála című, új némafilm vetítése nagyzenekari kísérettel, valamint az a produkció, amelynek keretében középkori magyar versek átiratai lesznek hallhatók Háy János író, költő és a Szent Efrém Férfikar közreműködésében. Kiemelt esemény továbbá a Vízhang-koncert, amelynek keretében a beremendi strand medencéjére épített színpadon Dinnyés Dániel vezetésével csendül fel Wagner, Vivaldi, Verdi és Liszt muzsikája.
Koncerttel idézi fel a francia Wombo Orchestra énekesnője, a 2023-ban elhunyt Julie Roman emlékét Beck Zoli, a Besh o droM és a Psycho Mutants. A fesztivál díszvendége a 87 éves Korniss Péter fotóriporter, aki Hosszú úton című gyűjteményéből mutat be egy válogatást a Vylyan kiállítóterében.
Szintén díszvendég lesz Miquéu Montanaro francia–oxitán muzsikus, aki az idén három koncertet is ad, workshopokat tart, és ő a zenei vezetője annak a francia–magyar nagyzenekarnak, mely a Drakula-filmet kíséri az augusztus 3-i, „work in progress” bemutatóján.
A Jászai-díjas színművész, Köles Ferenc Vaclav Havel Audiencia című tragikomédiájában alakítja a sörmester szerepét, valamint ismét vezeti majd a Faluturisták „szájtszíing”-performance-át, de látható lesz Karácsony Péter Kis hatalmasok című kisjátékfilmjében is. A fesztivál díszvendége továbbá Nyáry Krisztián író, irodalomtörténész, akivel számos irodalmi programon találkozhatnak az érdeklődők.

Fiatal színházcsinálók előadásait is megtekintheti a közönség, például érkeznek színészhallgatók Marosvásárhelyről, hogy Mohácsi János rendezésében a Johanna című produkciót adják elő. Ifj. Vidnyánszky Attilával a Studio K Néró című darabja látható, és az ő rendezésében kerül színre a Nemzeti Színház és a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház közös előadása, Az öngyilkos című darab. Szikszai Rémusz rendezésében Örkény Tóték című kisregényének színpadi adaptációja érkezik.
A több száz program között szerepelnek a Magyar Zene Háza, a Hagyományok Háza, valamint független és nem független színházak előadásai is, míg visszatérőként üdvözölheti a közönség Udvaros Dorottyát, Mucsi Zoltánt, a 30Y-t és Lovasi Andrást, valamint új fellépőként köszönthetik Kern Andrást és a Belga zenekart.
Az összművészeti közösségi esemény öt napja alatt az emberi igényesség, kíváncsiság uralja Dél-Baranya e kis szegletét. A fesztivál helyszínei között, illetve azok között a települések között, ahol a legtöbb szálláshely található, rendszeres ingyenes buszjárat közlekedik.
Érdemes az interneten figyelemmel kísérni a változásokat, mert a műsorfüzethez képest néhány program időpontja módosult, illetve van olyan előadás, amely elmarad.
https://ordogkatlan.hu/2024/valtozas