A legtöbb fürdőben a fokozatos pünkösdi nyitásra készülnek. Sok nagyobb fürdő később, júniusban nyit. Igaz volt olyan is, amely már a múlt héten fogadott vendégeket.
A Magyar Fürdőszövetség szerint a magyarországi fürdőkben jövő nyárig biztosan nem lehet számítani a korlátozások teljes feloldására. A hamarosan nyitó fürdőkben egyelőre a korábbi vendégszámnak a fele lehet, és csak a szabadtéri medencék üzemelhetnek.
Az új üzemeltetési előírások szerint egy főre 4 négyzetméter vízfelületet kell biztosítani minden szabadtéri medencében, a szabadtéri zöldfelületeken pedig 16 négyzetmétert. Kizárólag a szabadtéri medencék nyithatnak meg. Üzemelhetnek a csúszdák, és azok, amelyek nem járnak vízfelszín feletti hatással, légbefúvással, például a zuhatagok, nyakzuhanyok nem működhetnek. Az örvények, sodrófolyosók működhetnek. A gőz- és szauna létesítményeket nem lehet megnyitni. A gyógyvizes medencék és termálmedencék nem nyithatnak meg, közöttük azonban megnyithatnak azok a medencék, amelyeknek engedélyezett fertőtlenítőszer-adagolása van.
A játszóterek is megnyithatnak a strandokon, ám gyermek animációt és csoportos foglalkozásokat nem lehet tartani.