Ausztria felelős vendéglátó országként télen is minden szükséges intézkedést megtesz a vendégek és a vendéglátók védelme érdekében. „A szigorú és világos szabályozással nemcsak tervezhetővé tesszük a téli üdülést, hanem kellő felelősségtudattal is vágunk neki a téli szezonnak. Az idegenforgalmi ágazat jól felkészült ennek megvalósítására. Egy dolog egyértelmű: akit beoltottak, azok alig éreznek majd korlátozásokat. Ez természetesen a turizmusra és a külföldről érkező téli vendégeinkre is vonatkozik”– mondta Lisa Weddig, az Österreich Werbung vezérigazgatója.
November 8-ától, hétfőtől az alábbi szabályozás van érvényben.
• 2G-szabály (oltott vagy gyógyult személyek léphetnek be) az alábbi helyeken:
- a szálláshelyeken,
- a vendéglátóipari létesítményekben,
- a szabadidős és sportlétesítményekben,
- a kulturális létesítményekben,
- a hegyi felvonókon,
- a testközeli szolgáltatások igénybevételére vonatkozóan (pl. fodrász),
- a 25 vagy annál több főt számláló rendezvényeken.
• A koronavírus tesztek (sem a PCR-, sem az antigén tesztek) már nem érvényesek a belépés igazolására. Az antitest tesztek sem érvényesek a gyógyult státusz igazolására.
• A következő négyhetes átmeneti időszakban a PCR-teszttel kombinált első oltás is érvényes belépési tesztként (2021. december 6-ig).
• FFP2-es maszk viselése kötelező a kereskedelemben, a múzeumokban és a könyvtárakban.
• Az oltási igazolás érvényessége a teljes körű védettségtől számítva 9 hónapra csökken (korábban 12 hónap volt). Ezt követően emlékeztető oltás szükséges az érvényességhez.
• A gyermekek jelenleg tizenkét éves korukig mentesülnek a belépési tesztkötelezettség alól. Ez a rendelet várhatóan a jövőben is érvényben marad. A tizenkét évesnél idősebb kiskorúakra vonatkozó, megvalósítható szabályozáson még dolgoznak.