Három napon át a romantikáé lesz a főszerep Gyömrőn, ahol esténként több ezer színes lámpást úsztatnak a tó vizén. Augusztus 18. és 20. között 11. alkalommal rendezik meg Gyömrőn a Romantika Ünnepet. Ilyenkor a Pest vármegyei városkában minden a romantika, a szerelem ünnepéről szól.
Hosszú évek óta Gyömrő a romantikát kedvelők népszerű helye, ahová év közben gyakran elutaznak a szerelmespárok. Nem véletlenül, hiszen fiatalok és idősebbek kedvelt andalgóhelye a városközpontban lévő, gyönyörű tórendszert övező sok sétány és a kandeláberekkel megvilágított erdei sétaút.
Gyömrő hivatalosan is a Romantika Fővárosa címet viseli. Hosszú éveken keresztül a Romantika Ünnep keretében egyidőben, egyszerre mondják ki a boldogító igent a párok. Eddig több mint százan házasodtak össze.
Az idén az államalapítás ünnepéhez kapcsolódva a családok felé is nyit a város. Így a megszokott és népszerű programok – kirakodóvásár, vidámpark – mellett családi nappal is készülnek.
Augusztus 18-án, este fél 8-tól a szabadtéri színpadon például Caramel ad ingyen koncertet a legromantikusabb dalaiból. Utána gyertyaúsztatás lesz a Tófürdőn, majd DJ. Dominique Fergeteg partyja és DJ Banffy tolja a talp alá valót.
Szombaton 14.00 órától RapJam koncertre várják a közönséget, 17.00 órától Balogh Roland akusztikus gitárkoncertje lesz az Erdei fagyizó teraszán. Majd 20.30-tól – annak is, aki lemaradt, Balogh Roland újabb koncertet ad immár a Tófürdőn. Ezt követően 21.00 órától Nyári Károly zongorakoncertjét élvezhetik ugyanitt. Közben színes gyertyaúsztatás kezdődik. Végül 22.00 órától Dj. Zack retro zenés estje zárja a napot.