Sokszoros fesztiválgyőztes produkciókkal várja a nézőket a Fővárosi Nagycirkusz a „Cirkuszherceg – Egy bohóc kalandjai a jövővel” című előadásában. A Fővárosi Nagycirkusz egy sokoldalú bohóc elképesztő utazására invitálja a közönséget, amely során összefonódnak egymással a technika csodái és a cirkusz ezeréves varázsa!Az előadást a Hortobágyi Károly-díjas Kristóf Krisztián rendezte. A világhírű artistaművész szerint ahogyan a világ változik körülöttünk, úgy a cirkusz is alkalmazkodik és minden eszközzel arra törekszik, hogy megőrizze és újrateremtse azt a semmihez nem hasonlítható, különleges varázst, ami évezredek óta jellemzi.„A technológia és a digitális világ fejlődése új…
tovább olvasomCímke: FNC
„Állati Kör” – A Fővárosi Nagycirkusz felelős állattartásról szóló fóruma
„Állati Kör” címmel rendezték meg a Fővárosi Nagycirkusz állatvédelmi szakmai fórumát, amely első alkalommal a szánhúzó kutyák világát állította a középpontba. Az esemény-sorozat célja, hogy ráirányítsa a figyelmet az állatok értékeire, a felelős állattartás fontosságára, valamint bemutassa a szakterületek sokszínűségét. Fekete Péter főigazgató köszöntő beszédében úgy fogalmazott: a cirkuszművészet tudományos hátterével is foglalkozó Nemzeti Cirkuszművészeti Központ egy kultúrstratégiai intézmény, amely komoly felelősséget jelent. Igazi haszonélvezői az állatok is. Az intézményben tudományos alapon elemzik az ember és állat együttélését, ezáltal a naponta a Fővárosi Nagycirkuszba ellátogató 2800 néző is megérezheti a…
tovább olvasom