Szent László növénytemplom Kassától 27 kilométerre, délnyugatra, a Bódva jobb partján fekszik Debrőd (Debrad) település, amely a XIII. században a jászóvári Premontrei prépostság ősi birtoka volt. Első említése 1255-ből való, amikor IV. Béla a falut a prépostságnak adományozta. A településen keresztül folyik a Debrőd-patak, amely Szent László egyik legendájával köthető össze. Szent László a települést körülvevő erdőben próbált az ellenség elől megbújni, azonban víz hiányában a katonák és a lovak nehéz helyzetbe kerültek. Ekkor a király lova felágaskodott, az egyik sziklára dobbantott és patkójával forrást fakasztott. Mai napig megvan a…
tovább olvasomItt vagy most
- Home
- Harkányi Árpád