A közel 15 ezer lakosú Lőcse városa a Szepesség keleti részén, a Lőcsei-hegység lábánál terül el. Maga a város kultúrtörténeti gyöngyszem. Gazdag történelmi múlthoz kötődő műemlékkel rendelkezik, melyek a leglátogatottabb város rangjára emelték Szlovákiában.Lőcsét a történelmi okiratok először 1249-ben említik Leucha néven. A település főleg a kedvező fekvéséből profitált, ugyanis a Via Magna (Nagy út) kereskedőút mellett feküdt, ezért gyorsan város méretűre nőtt, és több előjoggal is rendelkezett. A város rövid idő alatt a Szepességbe érkező német telepesek központja lett, és 1271-ben a Szász városszövetség fővárosává kiáltották ki. Később a…
tovább olvasomCímke: templom
Késmárki Szentháromság templom
A több mint tizenhatezer lakosú szepességi Késmárk (Kezmarok) város a Tátra méltóságteljes csúcsai tövében fekszik. 1717-ben a késmárki protestánsok három hónapos rekordidőben építették fel a valamikori első, kisebb méretű fa artikuláris templom helyén az „új”, Szentháromság-templomot. Az épületek egymást követték az 1681-es soproni országgyűlés rendelete nyomán, amely pontosan meghatározott feltételek mellett engedélyezte a protestáns templomok építését. A feltételek egyike az építőanyagra vonatkozott és ennek köszönhetően ma is megcsodálhatjuk ezt az impozáns, szakrális faépítményt. A templomban 1541 ülőhely van, ezért napjainkban gyakran koncertek helyszíneként szolgál.Noha külsejében kevéssé feltűnő és beleolvad a…
tovább olvasom