Új kardio tanösvény átadó

Március 29-én, kedden 10 óra 20 perctől a Szent Ferenc Kórház egy újabb kardio tanösvényének átadójára kerül sor, a Hármashatár-hegyen. Az eseményen, a Szent Ferenc Kórház szakembere által vezetett túrán kipróbálható az új tanösvény, ahol a résztvevők képet kaphatnak szívük egészségi állapotáról.A megnyitó keretében induló túra a 3,2 km-es kis kör lesz, mely gyógytornász kíséretében, vezetett formában zajlik. Azonban bárki teljesítheti egyénileg az 5,2 km-es hosszabb kört is.

Fotó: Bálint Amarilla

A túra lényege itt kevésbé a hatalmas teljesítmény, a napi adag lejárása, inkább a szívellenőrzést lehetővé tevő többleten van a hangsúly.
A fenti időpontban egy kis megnyitót követően egy ilyen vezetett túrán lehet részt venni.
Helyszín: Budapest III. kerület, Szépvölgyi dűlő, 65-ös busz végállomása
Ez a Fenyőgyöngye (65A busz végállomása) után van még pár megállóval:
Időpont: 2022. március 29. kedd, délelőtt 10.20
Program:
10.20: beszédek (sajtó jelenléttel)
– Dr. Toldy-Schedel Emil főigazgató, Szent Ferenc Kórház
– Rittling István igazgató, Pilisi Parkerdő Zrt.
– Máté Attila igazgató, E-Health
– Dr. Gór Csaba önkormányzati képviselő
– Révész Máriusz, Aktív Magyarországért program
10.45: A tanösvényt megáldja Kozma Imre atya, Betegápoló Irgalmasrend
Kb. 10.50: Elindul a vezetett túra

Fotó: Bálint Amarilla

A túrára érkezőket is 10 óra 20 percre, az esemény elejére várják! Kérik, hogy aki busszal érkezik, nézze meg jól a 65-ös busz menetrendjét! Ne szálljon le a Fenyőgyöngyénél, a rendezvény további két megállót követően, a végállomáson lesz. Amennyiben valakinek van nordic walking botja, és/vagy saját pulzusmérő órája, amit szokott használni, kérjük, hozza magával. Akinek nincs, annak igény szerint biztosítanak eszközöket.

Fotó: Bálint Amarilla

Aki esetleg már ismeri a kórház tanösvény-rendszerének logikáját és egyéni túrára vállalkozik, a hosszabb, 5,2 km-es szakaszt is teljesítheti, ami egy szakaszon közösen halad a rövidebb vezetett túrával. A Szent Ferenc Kórház várja az érdeklődő, vállalkozó csoportokat (túraköröket, baráti társaságokat, egyéneket) a túrára, hogy a megnyitó keretében minél többeknek megmutathassák a lehetőséget. Kérik, hogy a megnyitón részt venni kívánók, jelezzenek vissza a pal.csilla@szentferenckorhaz.hu címre. Telefon: +36 1 392 8246