A Magyar Kultúra napján, január 22-én este mutatja be a Duna tv a „Ványa bácsi – Buborékkeringő” című filmet. Az új tv film valahol a rendszerváltás környékén játszódik egy szarvasmarhatelepen.
Igazi csehovi hangulatot sikerült Fazekas Péter rendezőnek megteremtenie mai körülmények között. Maga Csehov is vidékre, Szibériába költözött, míg a regényen dolgozott. Az alaptörténet, hogy két férfi verseng egymással a harmadik férfi feleségének szerelméért – és egyikük még csak nem is sejti, hogy verseny van.
A film alcíme, a „Buborékkeringő” amellett, hogy egy szokatlan szóösszetétel, izgalmas tartalmi asszociáció: a „buborék” az álmokat, vágyakat, az elérhetetlenséget jelképezi, de mutatja a bezárt belső valóságot is, hiszen a történet szereplői a világtól elzártan élnek a Vojnár Major nyújtotta „buborékban”, egy, a kinti világtól különböző valóságban. És bár a „keringő” kifejezi azt a szépséget, amit a tánc nyújt, emellett romantikát, szerelmet ígér, de megmutatja azt a céltalanságot is, amit a címszereplő megél.
A Helmeczy Dorottya – Kálomista Gábor producerpáros nevével fémjelzett televíziós játékfilmben olyan karakterekkel találkozhatunk, akik az önáltatás illúziójában keringve folyamatosan önmagukba botlanak.
„Csehov eredeti műve egy helytálló és megkérdőjelezhetetlen művészeti alapot adott számunkra. Ennek a tisztelete akkora feladatot rótt ránk, hogy egy nagyon különleges stábot építettünk fel és lettünk annyira merészek, hogy a mai néző számára lefordítsuk a csehovi gondolatot. Napjainkban is releváns, hogy egymás mellett és nem egymással beszélve éldegélünk sok esetben saját karakterünk fejlődése nélkül. Az életnek ezen örökké visszatérő körforgását tálaljuk mi most különleges és fogyasztható módon” – mondta Helmeczy Dorottya producer a film készítése során.
A Megafilm Service és az MTVA koprodukciójában, a Nemzeti Filmintézet támogatásában készült televíziós film főbb szerepeiben Görög Lászlót, Szervét Tibort, Szabó Győzőt, Molnár Piroskát, Csarnóy Zsuzsát és Bede-Fazekas Szabolcsot láthatjuk.
Ványa bácsi – Buborékkeringő
