Jelenleg hétvégente és munkaszüneti napokon, április 15-től pedig minden nap várja látogatóit a négyszeres Guinness-rekorder dinnyési Várpark és Skanzen. A létesítmény alapítója, alkotója, Alekszi Zoltán az őszi és a téli hónapokban sem tétlenkedett, hiszen újabb különleges építményekkel bővítette a várpalettát: saját kezével építette meg Jászberény és Szentkirály várát. A két hektáros területen már javában készülnek a szezonra.
A dinnyési Várparkban a magyar történelmi építmények makett formájában kelnek életre. Ezen makettek mérete akár két és fél méteres is lehet.
Különlegességük, hogy a várak anyaghűen lettek elkészítve, tehát a kővárak kőből, a téglavárak téglából, míg a favárak fából készültek. Az őszi és a téli hónapokban Alekszi Zoltán több új várat is épített párhuzamosan, Jászberény és Szentkirály várát.
A jászberényi vár több szempontból is különleges. „Ez az újonnan elkészített vár Mátyás király uralkodásának idejét és a török kort idézi meg, hiszen a benne található ferences templomot 1472-ben szentelték fel. Emellett érdekessége még az is, hogy ez az első építmény a várparkban, amelyet vegyes anyagokból építettem, hiszen a templom és a kolostor kőből vannak, míg a palánk fából készült” – tette hozzá Zoltán.
A park fő célkitűzése, hogy megelevenítse és megmentse a régi kor emlékeit, amelyek mára már romosak, vagy elfeledettek, így Alekszi Zoltán 2013-ban egy igazi „vármentő parkot” álmodott meg, melyet egy gyermekkori vágy ihletett.
„Gyermekkoromban mindig is az volt az álmom, hogy egyszer megépítem a saját váramat valósághű méretben. Sajnos rá kellett jönnöm, hogy ez nem igazán kivitelezhető, így arra gondoltam, hogy a várakat kisebb méretben újra alkotom az eredeti anyagukból. Az építmények többnyire problémás, vagy éppen teljesen megsemmisült várak, amiket a felszínre hozok” – fogalmazott Alekszi Zoltán.
Jelenleg 49 vár található a parkban, de Zoltán elképzelése, hogy a jövőben 70-re gyarapítja a várak számát. Tervei között szerepel az Árpád-korból egy fa rotundát, illetve a székesfehérvári István-kori bazilikát megépíteni. A dinnyési Várpark kiváló helyszínt nyújthat akár egész napos osztálykirándulásokhoz, vagy csoportos programokhoz.