Október 8-án a Magyar Természetjáró Szövetség (MTSZ) az idén is életre kelti az Országos Kékkör 2584 kilométerét. A Kéktúrázás napja elnevezésű esemény lényege, hogy a három kéktúrát; az idén 70. születésnapját ünneplő Országos Kéktúrát, a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúrát és az Alföldi Kéktúrát egy napon, egy időben járja majd végig több ezer túrázó.
A közösségi túrák az ország különböző pontjaiból indulnak a kék sáv turistajelzésen, október második szombatján. A rendezvény honlapjának térképén a 143 túracsoport haladása idén is követhető lesz, a jeladóval felszerelt túrázók a nap végére együtt rajzolják ki az országot körbejáró Országos Kékkör nyomvonalát.
2022-ben a jelentkezők még könnyebben találhatnak rá a megfelelő túrára, a rendezvény honlapján ugyanis hossz, szintemelkedés, térkép és tematika szerint is választhatnak a szakaszok közül. Akik épp valamelyik kéktúrát járják a túramozgalom kiírása szerint, őket is várja a túranap, a honlapon kigyűjthetők a kéktúrás bélyegzésre ideális túrák is.
Az ősz legnagyobbnak ígérkező közösségi túranapján a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, melyet a Kéktúrázás napja honlapján lehet megtenni: https://kekturazasnapja.kektura.hu