A világ legrégebbi mozija

A Dél-franciaországi kikötővárosban, a Marseille-től félórányi autóútra fekvő La Ciotat-ban található az Éden filmszínház (l’Eden-Théatre), a világ legrégebbi mozija, ahol 1899-ben a Lumiere testvérek első filmjeit vetítették.
Louis és Auguste Lumiere nyaralni mentek a 19. század végén az elsősorban gyönyörű természeti környezetéről, a sziklás öblökről nevezetes településre. A Lumiere fivérek első filmjeit 1899. március 21-én 250 elámult néző előtt mutatták be. Az eseményre négy évvel a mozi történetének első nyilvános vetítése után került sor, amelyet apjuk, Antoine, a lyoni gyáros építette pompás házban tartottak Párizsban.
Az Éden  moziban színházi előadásokat, koncerteket is tartottak. Például egykor itt lépett fel Fernandel és Yves Montand. Az 1980-as években  betörők meggyilkolták a bevételért a tulajdonost, és egyre kevesebben látogatták az Édent.

A mozi bezárt, évente mindössze egy hétre nyitott ki, amikor az első francia filmeknek szentelt fesztivált tartották itt. Végül 1995-ben biztonsági okok miatt végleg lakat került az ajtóra. A történelmi örökségek listáján szereplő filmszínház megmentését segítette, hogy Marseille (és a provence-i régió) lett 2013-ban Európa egyik kulturális fővárosa.
Napjainkban a felújított Éden filmszínházban restaurált korabeli karosszékek várják a látogatókat. Az épület külseje fény- és árnyjátékkal éjjel mozdonnyá változik a Lumiere testvérek „A vonat érkezése” című, La Ciotat vasútállomását megörökítő filmjének emlékére.
Az Éden nem csupán múzeum, de egy működő mozi is, amelyet egy magánvállalkozó üzemeltet.