Útjára indult a legnagyobb határon átnyúló kerékpárkölcsönző rendszer.
A KOMBIbike nevet viselő, határokon átívelő kerékpárkölcsönző rendszer Magyarország és Szlovákia kilenc települését köti össze. A Pons Danubii Európai Területi Együttműködési Csoportosulás négy magyarországi és öt szlovákiai település bevonásával hozta létre ezt az egyedi projektet, amivel Európa legnagyobb kerékpárkölcsönző rendszerét sikerült megalkotni. A különleges kétkerekű közlekedési eszközök 2021. május 19-től elérhetők a nagyközönség számára.
Közös projektben egyesült a Duna két partján fekvő két ország. A 13 állomáson összesen 130 kerékpár várja majd a helyieket és turistákat. A nemzetközi KOMBIbike kerékpárkölcsönző rendszer valódi különlegességnek számít Európában.
A szlovákiai és magyarországi városokat összekötő rendszer célja, hogy népszerűsítse az alternatív közlekedési eszközöket mind a helyi lakosság, mind a térségbe látogató turisták számára is, további látványosságokat kínálva számukra.
„A 13 dokkoló állomásnak köszönhetően így tulajdonképpen az egész Dunamente körbejárható két keréken”– mondta Bara Zoltán, a Pons Danubii igazgatója.
A közösségi kerékpárkölcsönző rendszer 95 hagyományos és 35 elektromos kerékpárt kínál használatra. A szlovákiai oldalon Komárom, Ógyalla, Gúta, Érsekújvár és Naszvad városában lesznek megtalálhatók, míg Magyarországról Komárom, Tata, Kisbér és Oroszlány csatlakozott a KOMBIbike projekthez. A biciklik kölcsönzésére a www.kombibike.eu weboldalon keresztül nyílik lehetőség. Egy gyors regisztráció után 24 órás, 3 napos, vagy heti jegy is vásárolható.
A KOMBIbike kerékpárkölcsönző rendszer kivitelezője a T-Systems Magyarország, míg az egyes kerékpárokat az esztergomi Neuzer cég készítette. Valamennyi kerékpár GPS rendszerrel biztosított, mellyel a hagyományos és elektromos kerékpárok helyzete is meghatározható.
A KOMBIbike – Határon átnyúló integrált kerékpárkölcsönző rendszer projekt az Interreg V-A Szlovákia–Magyarország Együttműködési Program keretében valósul meg. A Pons Danubii csoportosulás mellett a KOMBIbike projektben partnerként Tata és Naszvad városa is részt vesz. Az együttműködés részeként az említett településeken így a KOMBIbike állomások mellett parkolók is létesülnek személygépjárművek részére.
A nemzetközi kerékpárkölcsönző rendszer a remények szerint mindkét országban lökést adhat a turizmusnak.